Patai: a kormány megszegte a Bankszövetséggel kötött megállapodást
Decemberben a kormány megállapodott a Bankszövetséggel, hogy idén hatvanmilliárdot vesznek ki a bankszektorból. Ehhez kell visszatalálni, mert most a kormány hatvan helyett 190 milliárdot szedne be – mondta Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke az MTV Az Este című műsorában.
Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke szerint a bankadót teljesen ki kell vezetni, ha a pénzügyi tranzakciós illetéket be akarja vezetni a kormány. És még úgy is, ha megszüntetnék a bankadót, akkor is hatvan helyett 130 milliárdot kellene jövőre fizetniük, és ezzel a kormány szerinte megszegte a Bankszövetséggel kötött decemberi megállapodást.
Patai az MTV Az Este című műsorában sérelmezte azt is, hogy keddre voltak behívva a minisztériumba. Felállt egy delegáció, amely ment volna tárgyalni, de kedd délelőtt döntött a kormány, és megtörtént a bejelentés. A Bankszövetség elnöke Széchenyit idézve utalt arra, hogy ezzel a lépéssel a kormány a szektor két katasztrofális éve után végleg betenné a kaput a bankoknak. De azért biztos benne, hogy végül sikerül a megegyezés.
Matolcsyt jó barátjának nevezte, akit 32 éve ismer, csak most két különböző oldalon állnak. Patai azt sem titkolta, hogy a nyugati bankok tulajdonosai nyilván szóvá teszik az itteni problémáikat a hazájukban és az európai színtereken is, ahogy ők is próbálják ezt elmagyarázni a kormánynak.
Patai szerint nyílt hülyeségek vannak az elképzelésekben. Példaként leírt egy hazai nagyvállalatot, amely évente százszor mozgat tízezer milliárd értékű betétet és tesz be 3-4 napra a legjobb ajánlatot adó pénzintézetbe kamatozásra. A jogszabálynak különbséget kell tenni az érintettek között, mert az egy ezrelékes adó a különböző szereplőket másképp érinti.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





