Matolcsy terve miatt csődbe mehetnek a közműcégek?
Jövőre 30 százalékos társasági adót kell fizetniük az energetikai és közműcégeknek. Matolcsy György mondandójának általános értelmezése az, hogy a korábban kivetett extraadókat egyáltalán nem vezetik ki, csak átcímkézik, és még ennek az árát is rátolják a cégekre.
Jelenleg az energiaszektor cégei háromféle adót fizetnek. Társasági adót, melynek mértéke 500 millió forint adózás előtti nyereség alatt 10 százalék, afölött 19 százalék. Ágazati különadót, melynek adókulcsa ötmilliárd forint árbevétel alatt 0,35 százalék, afölött 1,05 százalék. Valamint a nyereség 8 százalékát elvivő Robin Hood-adót. A fejlesztési miniszter szerdai bejelentéséből nagy valószínűséggel az következik, hogy az ágazati különadó megszűnik, a Robin Hood-adó pedig elveszti különállását és beolvad a társasági adóba.
Az új minisztériumi elképzelés a nagy cégeket könnyebb helyzetbe hozza, mert az ágazati különadó kivezetése többet ad majd vissza a nagy forgalmú cégeknek, mint a megemelt szintű, de eredményességet alapul vevő új adó. Ám pont emiatt például előrehozzák a mérőórák cseréjét és modernizálását, mert az még mindig többet hoz majd nekik, mintha befizetnék az államkasszába eredményük majdnem harmadát.
Az adó miatt árait az állam eddig azzal az indokkal korlátozta hatóságilag, hogy az árban csak az indokolt költségeket engedi érvényesülni. Ez pedig eleve súlyosan korlátozta a szektor eredményességét. Ha ezt még megfejelik a cégek társasági adójának emelésével, akkor ezeknek a cégeknek az eredményessége tovább romlik.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

60 millióért lakást Budapesten? Brutális, amit most kapsz érte – és ez még csak a kezdet

500 ezer magyar él külföldön – de kevesen tudják, hogy ez brutálisan megnehezítheti a hazai lakásvásárlást

Eltűnőben az ilyen lakás Budán: most bukkant fel egy ritka, azonnal költözhető erkélyes ingatlan Sashegyen

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





