Otthon Centrum: Élet a gödör alján

A lakásépítések továbbra is lefelé tartó trendet követnek, így nem meglepő, hogy az összes eladáson belül csökken az új lakások részaránya. A használtlakás piacon stagnáló értékesítési idők, javuló vevői alkupozíciók és némileg csökkenő árak jellemzőek.

Az idei év első negyedévében tapasztalt forgalom leginkább a 2011-es év első negyedéves adatokkal mérhető össze, mivel 2012-ben a végtörlesztés lezárása nagyszámú előrehozott vásárlást generált a piacon, 2013 összevetése a tavalyi év azonos időszakával nem adna reális képet. Idén az első három hónapban ugyanannyi adásvételi tranzakciót regisztráltak, mint a két évvel ezelőtti hasonló időszakban. Az első három hónap adataiból még nehéz következtetéseket levonni, de az elmúlt évek tendenciájából kiindulva 2013-ban is 90.000 körüli adásvételi számokat vár az Otthon Centrum.

 

Használtlakás piac

 

Az idei első negyedévben a használt tégla- és panellakások esetében a teljes árengedmény egy százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest, míg a családi házak esetében minimálisan csökkent. A lakások esetében a növekedés mögött jórészt a kínálati árengedmények növekedése áll, ami jól mutatja az eladók árazási problémáit. Az árengedmények mértéke nagyjából megegyezik az ország egyes régióiban, kivételt csak Pest megye képez, ahol az eladók rosszabb alkupozíciója a teljes árengedmény mértékében is megmutatkozik.

 

1. táblázat – A teljes árengedmény mértéke ingatlantípusonként 2013. I. n.év.

ingatlantípus

teljes árengedmény

ebből szerződéskötéskor

használt téglalakás

13,50%

8,22%

használt téglaház

17,98%

11,13%

használt panellakás

10,30%

6,04%

 

Forrás: Otthon Centrum

 

„Bár 2012-ben az egész évet tekintve nem változtak jelentősen az értékesítéshez szükséges idők 2011-hez viszonyítva, az idei első negyedév adatait 2012 azonos időszakával összevetve minden szegmensben további növekedés látható az értékesítési időkben” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. A használt téglalakások értékesítéséhez átlagosan 5 hónapra, a panellakás eladásához 3,5 hónapra, a családi házak esetében átlagosan 7 hónapra volt szükség 2013 első negyedévében.

 

Bérlakások és belterületi telkek piaca

 

Az idei év első negyedévében a tégla- és a panellakások bérleti díja minimálisan – 3-5 százalék között – növekedett az előző év azonos időszakához képest. Jelentősebb, kb. 8 %-os növekedést csak a családi házak átlagos bérleti díjainál láthatunk. A jelenleg bérbeadási céllal vásárolt ingatlanok esetében egy 10 éves befektetési időszakon 8 és 9 százalék közötti hozamokat lehet elérni.

2013 első negyedévében a budapesti belterületi építési telkek átlagos négyzetméter ára 30.000 Ft körül alakult. Az agglomerációban az átlagos négyzetméter ár harmada volt a fővárosi átlagnak. Budapesten a 12-13 milliós, 500-600 négyzetméteres, Pest megyében a 9-11 milliós, 700-800 négyzetméteres telkekre, az ország keleti és nyugati felében pedig egyaránt 2 és 8 millió forint közötti telkekre koncentrálódik a kereslet. A nyugati országrészben a keresők ötöde az ennél értékesebb telkek iránt érdeklődött.

 

1. ábra Keresett belterületi építési telkek – Budapest 2013 I. negyedév

Forrás: Otthon Centrum

Újépítésű lakások piaca és lakásépítések

 

A KSH adatai szerint az újépítésű lakás eladások száma a válság óta folyamatosan csökken Magyarországon. Amíg az összes adásvétel 2009 óta folyamatosan a 90.000-es szint körül mozog, az újlakás eladásoké csökken, ami egyrészt a kínálat szűkülését, másrészt a vevői bizalmatlanságot tükrözi. Amíg 2008-ban országos szinten minden tízedik adásvétel újépítésű lakást érintett, ez az arány 2012-re 3 százalék alá süllyedt. Budapesten szintén elharmadolódott az újépítésű lakások részaránya az összes eladáson belül, a 2008-as 15 százalékról 2012-re 5 százalékra csökkent.

 

2. táblázat – Újépítésű lakás eladások száma és aránya az összes tranzakción belül Magyarországon

adásvételek száma (db)

2008

2009

2010

2011

2012*

használt lakás

140 000

82 900

85 500

83 900

71 239

új lakás

14 100

8 300

4 800

3 900

2 194

használt lakásból Budapesten

34 504

20 674

24 714

22 578

19 300

új lakásból Budapesten

5 798

3 064

2 015

1 551

925

újlakás eladás arány

9,15%

9,10%

5,32%

4,44%

2,99%

újlakás eladás arány Budapesten

14,39%

12,91%

7,54%

6,43%

4,57%

 

Forrás: KSH, Otthon Centrum

* előzetes adatok

 

A lakásépítésekben a lejtmenet 2013-ban sem állt meg. A KSH legfrissebb, 2013 I. negyedévére vonatkozó statisztikái szerint az országban 1.123 lakásra adtak használatbavételi engedélyt, ami 54 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában mért, egyébként is alacsony 2.444 darab. Az építési engedélyek számában 36 százalékos visszaesés mutatkozott 2013 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest. Bár az első negyedév adataiból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a 2011-ről 2012-re látható lassuló ütemű visszaesés az idei év első három hónapjában ismét gyorsulni látszik. Ezt az is mutatja, hogy 2011 és 2012 első negyedévei között 22 illetve 10 százalékkal esett vissza a használatbavételi-, illetve építési engedélyek száma, szemben az idei 54 és 36 százalékos visszaeséssel.

 

„A tendenciákat tekintve sajnos továbbra sem látható a fellendülésre utaló változás a lakáspiacon.” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – „Így különösen fontos, hogy a meglévők intézkedések változtatásával, esetleg újabb állami támogatások, köztük a fél szocpol, bevezetésével támogatást kapjon a lakáspiac a lábra álláshoz.”