Ősztől milliárdos beruházás kezdődik Borsodban
Ősszel kezdődik a Miskolc mellé tervezett Hell Ring versenypálya, és szórakoztató központ építése, és a tervek szerint már 2015 tavaszán a közönség előtt megnyílik a komplexum – írja a Napi Gazdaság.
Közel hatmilliárd forintos beruházással hozná létre a Hell Energy a Miskolc mellé tervezett autó- és motorsport valamint szórakoztató- és versenykomplexumát. A 3,5 km hosszú, 12-16 méter széles, a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) és a Nemzetközi Motorsport Szövetség (FIM) legszigorúbb előírásainak is megfelelő aszfaltos versenypályát a tervek szerint már a beruházás első, idén ősszel kezdődő ütemében teljes hosszban kialakítják.
A beruházók reményei szerint a jövőben akár MotoGP vagy WTCC világbajnoki futamok helyszíne is lehet a Hell Ring. A pálya mellett a kapcsolódó versenyépületeket, boxokat, szervizt és alkatrészüzletet, továbbá egy 3 ezer négyzetméteres fedett, illetve egy 600 méter hosszú szabadtéri gokartpályát is építenek majd.
A beruházás részeként épül egy négycsillagos hotel, amely egyebek között akár 400 fős konferenciák, vállalati tréningek és egyéb rendezvények lebonyolítására is alkalmas lesz. A tervek szerint a családokat a versenypálya és a hotel szolgáltatásai mellett Közép-Európa legnagyobb, mintegy 5 ezer hektáros szabad téri játszótere is várja.
A Hell Ring megnyitása után közvetlenül mintegy 50 főnek biztosít munkahelyet, de a nagy rendezvények idején ez akár a 150-200 főt is elérheti. A beruházás hosszabb távon közvetve több száz új munkahelyet teremthet.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





