Nyilvánossá válnak a lomtalanítási időpontok

A széleskörű tájékoztatás érdekében a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. nyilvánosságra hozza a 2012. év első félévére vonatkozó lomtalanítási időpontokat. Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója döntését azzal indokolta, hogy a budapesti lakosok időben felkészülhessenek a lomtalanításra és ennek megfelelően előre tudjanak tervezni.

Az FKF Zrt. jelenleg hírlevélben, értesítőlevélben, továbbá társasházak esetében plakáton is tájékoztatja a fővárosi lakosokat a lomtalanítás rendjéről, illetve a lomok kihelyezésének időpontjáról. Emellett a lakosság részéről érkező, egyre szaporodó igények hatására a Társaság 2012. március 19-től honlapján is, a www.fkf.hu címen közzéteszi a 2012. évi lomtalanítás első félévére vonatkozó időpontokat. Klug Lajos vezérigazgató elmondta, hogy nem érdemes az időpontokat titokban tartani, hiszen a lomtalanításból élők ezeket úgyis kiderítik. Az érintett lakosok hét-tíz munkanappal a lomtalanítás előtt kapnak értesítőt az időpontról, ezért nem tudnak kellőképpen előretervezni, például bútorcsere vagy költözés esetében. A Társaság Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében arra kéri a fővárosiakat, hogy tartsák be a tájékoztató anyagban, illetve a honlapon leírtakat, és kizárólag a megjelölt időpontban helyezzék ki lomjaikat, így ezzel elkerülhetővé válik a rendetlenség az utcákon.
 
A jelenleg működő, évente egyszer kerületenként meghirdetett lomtalanítási rendszer előreláthatólag idén valósul meg utoljára. Az új hulladékgazdálkodási törvény tervezetében szerepel a házhoz menő lomtalanítás bevezetése, amely az FKF Zrt. számára is új feladatot jelent majd. A Társaság telefonos megrendelés alapján működő rendszer bevezetését tervezi, ami azt jelenti, hogy a budapesti lakosok, társasházak esetében közös megegyezés alapján döntenek majd a lomelszállítás időpontjáról. A rendszer előnye az, hogy ezzel várhatóan nem jelentkezik fennakadás, illetve rendetlenség az utcákon a lomtalanítás ideje alatt.