Módosul az építési projektek környezetvédelmi vizsgálata
Az Európai Bizottság kifogásolta az építési projektek környezetvédelmi engedélyezésére vonatkozó nemzeti szabályokat.
Rendelettel orvosolná a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az Európai Bizottság kifogásait amiatt, hogy az építési projektek környezetvédelmi engedélyezésére vonatkozó nemzeti szabályok nem egyeztek az uniós előírásokkal, ami miatt még 2009-ben kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen.
A bizottság szerint a bevásárlóközpont-, a stadion- és a parkoló építéséhez, a városfejlesztési projektekhez, továbbá a projektek jelentős módosításához minden esetben szükséges a környezeti hatások jelentőségének a vizsgálata. Kifogásolta még azt is, hogy egyes területeken csak meghatározott küszöbérték felett kell környezetvédelmi vizsgálatot végezni.
A menetközben módosuló beruházásoknál – projekteknél – eddig csak szűk körben kellett újabb környezeti hatásvizsgálatot végezni. Ez most további hét esettel egészül ki a minisztérium honlapján most megjelent rendelettervezet szerint. Így például újra le kell folytatni a környezeti hatásvizsgálatot akkor, ha a képződő hulladék, illetve a környezetre káros kibocsátás a negyedével megnő, ha a változtatás Natura 2000 területet érint, illetve a megváltozott környezeti hatás átterjed az országhatáron.
A felülvizsgálat eredményeként módosított környezetvédelmi engedélyt a hatóság egységes szerkezetbe foglalja.
Több olyan építési beruházás van jelenleg, amelyeknél csak egy alsó küszöbértéket átlépve kell környezeti hatásvizsgálatot végezni. Ezeket az alsó küszöböket eltörli a rendelet. Ilyen például az, hogy bevásárlóközpontnál csak 3 ezer négyzetméter, illetve 100 parkolóhely felett kell hatásvizsgálat. Parkolóházaknál 30 autóhely alatt nem kell jelenleg hatásvizsgálat.
A tervezet szerint csak a rendelet hatálybalépése után indult – illetve megismételt – eljárásokban kell alkalmazni az új szabályokat. A rendeletalkotó VM azt is megjegyzi, hogy a közigazgatási egyeztetésre előterjesztett tervezet koncepcionális kérdésekben jelentősen változhat ezért jelenlegi formájában nem tekinthető kormány álláspontjának.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





