Mobil házak rögös terepen

Építsünk házat a paneltornyok tetejére! Az ötlet második hallásra is meglehetősen extrémnek tűnik, de nem kivitelezhetetlen.

A fiatal német tervező, Werner Asslinger által megálmodott mobil ház bárhol felállítható, ahol akad legalább negyven négyzetméternyi lapos felület. Így például egy nagyváros kellős közepén: a belvárosban vagy éppen a panelerdő tetején. A loft-cube nevet viselő üveg-fa-műanyag panelekből álló építmény elsősorban a minimalista stílus kedvelőit csábíthatja, hiszen a 39-55 négyzetméter alapterületű lakásokban viszonylag kevés a hely gyűjtemények tárolására. A lakás viszont e nélkül is különleges. Erre a futurisztikus külső megjelenés mellett a sokféleképpen variálható belső terek és az ide tervezett spéci bútorok jelentik a garanciát.

Kissé földhözragadtabbaknak a dán ONV Architects lakókonténere ajánlható. Tető helyett inkább talajra, nagyváros helyett inkább természet közelbe telepítendő. Az előre gyártott modulokból gyorsan és könnyen felépíthető – majd ugyanilyen egyszerűen lebontható és másutt újraépíthető – ház maximálisan igazodik lakói igényeihez. Az épület elemei ugyanis tetszés szerint kombinálhatóak az egyedi térigény és a funkcionális szükségletek szerint. Sőt a családi létszám növekedésekor egyszerűen megtoldható egy újabb lakóegységgel.

A koppenhágai építészek szakítva a faházakhoz fűződő romantikus elképzelésekkel végtelenül egyszerű, letisztult formavilágú épületet terveztek. A szibériai vörösfenyő borítású téglalap alakú ház első látásra meglehetősen szigorúnak tűnik, ám a nagyméretű nyílászárók sokat enyhítenek ezen az érzeten. Ezek révén szinte egybeolvad a kint és a bent. A belső teret is a nyitottság jellemzi, a konyha, az étkező és a nappali egyetlen térbe olvad össze, míg a folyosók, közlekedők alapterületét minimálisra szorították vissza a tervezők. Az ONV ház jelenleg négyféle méretben készül: 86-tól 144 négyzetméterig. A dán cég különleges építményei egyelőre csak magyar üzleti partnerének katalógusában jelentek meg. Magyar képviselet híján a mobil házakat közvetlenül a gyártótól rendelhetik meg az érdeklődők, az előre gyártott elemeket pedig egyenesen Dániából szállítják ide.

A meglehetősen merev, régi beidegződések vezérelte magyar ingatlanpiacon merész vállalkozásnak tűnik a lakókonténerekkel való üzletelés. Még akkor is, ha a tengerparti üdülőtelepek révén már honfitársainknak sem ismeretlen a mobil home. Sőt egyszerű kivitelezésű lakókonténer már eddig is kapható volt nálunk négyzetméterenként alig 60 ezer forintos kezdő ártól. A megszokott környezetükhöz mereven ragaszkodó magyarokat azonban aligha lesz könnyű meggyőzni a házköltöztetés praktikusságáról.

A társadalmi szemléletváltáshoz persze nem elég egyetlen ajánlat, de nem ez lenne az első eset, amikor az első fecskét több is követné. A könnyűszerkezetes épületek térnyeréséhez is kellett tíz év. A tavaly használatba vett családi házaknak már tíz százaléka ezzel a technológiával épült, ami 4 százalékos piacbővülést jelent az előző évhez képest. Igaz, ennek nagyobbik része minőségtanúsítvány nélkül dolgozó vállalkozások bevételeit hizlalja, hiszen a hazánkban működő 150, könnyűszerkezetes technológiával dolgozó cég kevesebb mint a felének van minőségtanúsítványa. Talán ez is szerepet játszik a könnyűszerkezetes házakat övező piaci bizalmatlanságban. Mert igaz ugyan, hogy gyorsan felépíthetők, korszerűek és könnyebben kifűthetők, sőt gyakorta olcsóbbak is, mint hagyományos technológiával épült társaik, ám az élettartamuk többnyire rövidebb.

A mobilházak alig olcsóbbak téglás társaiknál. Az átlag négyzetméterár kétszázezer forint körül mozog, amihez még hozzájön. A rönkházaknál azonban nem ritka a 300 ezer feletti vállalási ár sem. S ha nem a cég katalógusában szereplő típusházat szeretnénk, akkor még többel kell számolnunk. Az egyelőre csak külföldön gyártott mobilház-különlegességek ára még borsosabb, amit a külföldi megrendeléssel és szállítással járó költségek tovább drágítanak. A dán lakókonténerek négyzetméterára például 350 ezer forintról indul.

Az ár mellett a honi szabályozás is eltántoríthatja a mobiltól a bátor építkezni vágyót. Mobil ház (nem keverendő össze a könnyűszerkezetes épülettel) ugyanis csak ideiglenes jelleggel telepíthető, állandó lakhatás céljára nem. Életvitelszerű használat esetén ugyanúgy építési engedélyt kell kérni, mint más épületre. Kérdés, hogy a helyi építési hatóságok felkészültek-e egy ilyen kérelem elbírálására.

Így lesz hazánkban mozdíthatatlan ingatlan a mobil házból is.