Menekülnek az autóhiteltől
Egyre több hitelre vásárolt gépjárműtől szabadulnának a tulajdonosok, akár még azon az áron is, hogy ők fizetnének az autó és a vele járó kölcsön átvevőjének. A múlt évben közel tízszeresére nőtt az efféle ajánlatok száma az autópiacon. Szakértők szerint minden negyedik autóhitelt késve vagy egyáltalán nem törlesztenek az adósok – írta a Magyar Nemzet.
Sok gépjármű-tulajdonosnak kellett azzal szembesülnie az utóbbi években, hogy a kölcsönre vásárolt autójuk értéke ma már messze alatta marad a hiteltartozás összegének. Ez azt jelenti, hogy a megemelkedett törlesztőrészletektől még akkor sem szabadulhatnak, ha túladnak a kocsin, és az érte kapott összeget odaadják a banknak, hiszen még ezek után is jelentős tartozás maradhat a nyakukon. A legrosszabb helyzetben azok vannak, akik annak idején kifejezetten alacsony önerő mellett vettek autót. Ők egyre gyakrabban élnek azzal a megoldással, hogy az autót a hitellel együtt megpróbálják továbbadni valakinek.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy jó, ha a hitelétől szabadulni akaró adós óvatosan jár el, mert vannak olyan bűnözői csoportok, amelyek kifejezetten az ilyen hirdetésekre utaznak. Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: addig semmiképp nem szabad átadni az autót az új tulajdonosoknak, amíg a hitel átíratása meg nem történik, még akkor sem, ha a leendő tulajdonos a hosszú procedúrára hivatkozva egy átvételi szerződéssel gyorsítaná meg a folyamatot.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók

Veszélyes kiskapu az ivóvízhálózatoknál: engedély nélküli termékek kerülhetnek kórházak és idősotthonok vezetékeibe

Azbesztmentesítés Szombathelyen: szabálytalanságokat találtak a munkálatok során

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





