Májustól restaurálják a Colosseumot
Májustól felállványozzák az ókor egyik legismertebb műemlékeként számon tartott római Colosseumot, amely a restaurálás alatt is látogatható marad.
A Colosseum helyreállítása május 20-án kezdődik – jelentette be az olasz sajtóban Francesco Giro volt kulturális államtitkár. Hozzátette, hogy a restaurálás kezdete Róma számára ünnepnap lesz, hiszen a város jelképének számító amfiteátrum hetvenhárom éve vár erre. Utoljára a negyvenes években hajtottak végre jelentős beavatkozást a Colosseumon, és azóta csak “darabjait veszítette”.
Az utóbbi években egymás után omlottak le az ókori műemlék folyosóin a mennyezet darabjai vagy külső falainak kövei. Jól látható repedések és törések barázdálják az épületet, és ezek a látogatókat is veszélyeztetik.
A 80-ban felavatott Amphiteatrum Flavium 48,5 méter magas, 188 méter hosszú, 156 méter széles. A 25 millió eurós restaurálás finanszírozását Diego Della Valle firenzei vállalkozó ajánlotta fel Róma városának. Az olasz kereskedelmi kamara számításai szerint a Colosseum az egyik legismertebb kereskedelmi márkanév, értéke 91 milliárd euróra becsülhető.
A restaurálás első fázisa három évig tart a külső falak helyreállításával. Rendbe teszik a Colosseum “kerítését” is: az egykori bejáratként szolgáló földszinti árkádok új vasrácsot kapnak.
A restaurálás következő szakaszában a Colosseum előtti téren szolgáltatási-információs központot építenek, és megkezdik az amfiteátrum egykori színpadának helyreállítását is. A munkát eddig a restaurálás különböző munkáira kiírt pályázatok körüli jogviták lassították: az olasz közigazgatási bíróság februárban tisztázta a helyzetet.

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon

Megfordult a lakáspiac egyik legfontosabb trendje: már Nyugat-Magyarországon drágább a panel, mint keleten

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





