Lakópark épül Hetesen – másfélszeresére gyarapodhat a lakosság a somogyi faluban
Félezer lakossal
gyarapodhat a jelenleg mintegy ezer lakosú, Kaposvártól tíz
kilométerre fekvő Hetes, ahol az önkormányzat saját erőből, hitel
felvételével, valamint 65 millió forint állami támogatással
megkezdte egy lakópark építését – mondta Ádám László, a település
polgármestere csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A polgármester közölte: miután elkészültek a közművekkel, most
már elkezdődhet a 200 millió forint értékű beruházással megépülő hét
hektáros lakóparkban a 48 önálló családi ház, valamint négy
többlakásos társasház építése alkalmas telkek értékesítése.
Mint hangsúlyozta: ezzel a fejlesztéssel elsődleges szándékuk
az, hogy erősítsék a falu megtartó erejét, hiszen az ideköltöző
családokban felnövő gyerekek feltevéseik szerint itt, a lakópark
közvetlen szomszédságában lévő óvodába és iskolába járnak majd, a
családok pedig bekapcsolódnak a falu programjaiba.
A polgármester kiemelte: a beruházáshoz kapott állami támogatás,
valamint a kivitelezőkkel kötött kedvező megállapodás lehetővé
teszi, hogy rendkívül kedvező áron vehessék meg a leendő lakók a
házakat.
Példaként megemlítette, hogy a lakóparkban referenciaként már
épülő sorházban egy 76 négyzetméteres, kulcsra készen átadott ház
alig több, mint 10 millió forintba kerül, míg a legnagyobb, egy 151
négyzetméteres önálló családi házért hozzávetőleg 20 millió forintot
kell fizetni, egy átlagosan 900 négyzetméter nagyságú telek ára
pedig négyzetméterenként nem haladja meg a 3.000 forintot, ami jóval
alatta van a Kaposvár tíz kilométeres körzetében fekvő hasonló
telkeknek.
A vállalkozókkal kötött szerződés szerint többféle típusú és
szerkezetű, nagyságát tekintve 76-150 négyzetméter alapterületű,
referenciaként felépülő lakóház közül választhatnak az érdeklődők. A
teljes köz- és távközlési infrastruktúrával, díszburkolattal
ellátott lakópark a tervek szerint 2008 végéig nyeri el végleges
formáját.

Nyári akció, euróban is elérhető lakások egy teljesen új városnegyedben – most különösen jó időzítés lehet a Láng Negyedben vásárolni
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged

Idén a második leggyengébb hónapot hozta az augusztus a lakáspiacon

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér – Tíz éve még 3-4 új autó ért annyit, mint egy átlagos fővárosi lakás

Idén eddig Miskolcon volt az egyik legnagyobb a lakáspiaci drágulás – Az 596 ezer forintos négyzetméterár még mindig jóval alacsonyabb, mint a legtöbb nagyvárosban
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





