Külföldi tőke, belföldi félelmek – Mikor lesz REIT Németországban?
A németországi ingatlanszakma kiáll a REIT-ek bevezetése mellett. A befektetőbarát társasági forma engedélyezése ugyanis belpolitikai vitát váltott ki, s a kisebbik kormányzópárt frakciója a REIT-ek ellen szólalt fel többször az elmúlt hetekben. A piaci szereplők szerint a REIT-ek engedélyezése rengeteg külföldi tőkét vonzana Németországba, s további lökést adna az élénkülés jeleit mutató szektornak.
Németországban – miután Gordon Brown pénzügyminiszter bejelentette, hogy Angliában engedélyezik a REIT-eket – elindultak a találgatások, hogy mikortól és milyen formában lehet majd ott is REIT-et alapítani. A német sajtóban megjelent hírek mind 2007 januárjára tették a bevezetés dátumát, az utóbbi időben azonban az SPD többször is élesen bírálta az Egyesült Államokból indult Real Estate Investment Trust-okat. Franz Müntefering, a párt korábbi elnöke egyenesen sáskáknak nevezte a hedge fund-okon és REIT-eken keresztül a német piacra lépő potenciális nemzetközi befektetőket.
A REIT-ek megjelenésének vélhatően a német ingatlanpiac iránt intenzíven érdeklődő nemzetközi befektetők örülnek majd a legjobban. Az elsősorban brit és amerikai befektetők alapvetően a jelenleg még alacsony árszínvonal várható emelkedésében és a saját tulajdonú lakások arányának növekedésében bíznak. A piacra befolyó tőke mindenesetre folyamatosan növekszik.
Az Allianz ingatlanszárnyának, a Degi-nek az információi szerint Németországban 2005-ben összesen 41.2 milliárd eurónyi ingatlantranzakciót regisztráltak. A vásárlók 2/3-a volt külföldi, s mintegy fele amerikai és brit. A legfrekventáltabb városokban 73 százalékkal nőtt a tranzakciós volumen a 2004-es évhez képest. A legaktívabb cégek a német piacon a Fortress, a Terra Firma, a Speymill Properties és a Dawnay Day. A német ingatlanpiac iránti határtalan bizalmaz jelzi a DTZ felmérése is, mely szerint az európai befektetők egyik kiemelt célpontja Németország, azon belül is elsősorban a lakóingatlanok piaca.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





