Közigazgatási határokat ír újra a Mercedes kecskeméti gyára
A Mercedes gyárának építéséhez szükséges területet csak úgy tudtuk biztosítani, hogy Városföld község saját közigazgatási területéből 221 hektárt átadott védőövezet létesítéséhez Kecskemétnek – mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere csütörtökön az MTI-nek.
A Mercedes gyár építéséhez 440 hektár területet kellett biztosítani, mely Kecskemét közigazgatási határáig ért volna, de építési engedélyt nem lehetett volna kiadni a két települést elválasztó 200 méteres védősávban – mondta Zombor Gábor. Városföld önkormányzatával tudtunk egy olyan megállapodást kötni, amely alapján módosítottuk a közigazgatási határokat, így Városföld a védőövezethez szükséges földterületet térítésmentesen átadta Kecskemétnek – tette hozzá a polgármester. Zombor Gábor hangsúlyozta: megállapodtak, hogy a fejlesztési elképzelések között prioritásként kezelik a Városföld Kecskemét közötti kerékpárutat, mely egy sikeres pályázat eredményeként megvalósul. A védőövezetben továbbra is mezőgazdasági termelés folyik, de építési engedély nem adható ki. Csütörtökön Vér Iván, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgatója és Zombor Gábor polgármester aláírta a “Kecskemét város térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése” című projekt támogatási szerződését. A fejlesztés mintegy 480 millió forintos uniós és hazai támogatásból valósul meg, melyből 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között.

Duna-part, tervezhető finanszírozás, áfa visszaigénylés – így néz ki egy jó befektetés 2026-ban
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

60 millióért lakást Budapesten? Brutális, amit most kapsz érte – és ez még csak a kezdet

500 ezer magyar él külföldön – de kevesen tudják, hogy ez brutálisan megnehezítheti a hazai lakásvásárlást

Eltűnőben az ilyen lakás Budán: most bukkant fel egy ritka, azonnal költözhető erkélyes ingatlan Sashegyen

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





