Középületek felújításának kérdései

2011. július 14-én rendezte a HVG kiadásában megjelenő Bautrend építőipari szaklap és a Passzívház Akadémia a Passzívház Szabadegyetemet az Óbudai Egyetemen. Az idén harmadik alkalommal megtartott rendezvényen a középületek felújítása volt a téma.

A képzésen 120-an vettek részt, a nagy érdeklődés a téma jelentőségének és a színvonalas előadásoknak köszönhető. A téma fontosságát jelzi, hogy sok egyetemi hallgató is kíváncsi volt az előadásokra. Ők az Óbudai Egyetemről, az Ybl Miklós karról és a Budapesti Műszaki Egyetemről érkeztek. A rendezvény moderátora Tóth Péter, a Bautrend lapigazgatója volt.

Alapok
Bevezető előadásában Cserniczky Tamás az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. képviseletében a felújítások megtérülését elemezte. Vizsgálta, hogy az állam számára milyen bevétel- és kiadásnövekedéssel, illetve -csökkenéssel jár az épületek energiahatékony felújítása, és mekkora lehet a megtérülési idő. Következtetési alapján az állam számára a saját fenntartású épületek felújítása a leggazdaságosabb megoldás.

Debreczy Zoltán gépészmérnök, a Magyar Passzívház Szövetség (Mapasz) elnöke Passzívház-trendek és kilátások címmel tartott előadást, ebben az Innsbruckban megrendezett 15. Nemzetközi Passzívház Konferencia tapasztalatairól számolt be. Felhívta a figyelmet arra, hogy Európában hamarosan csak a közel nulla energiaigényű épületekre adnak majd ki építési engedélyeket. Először a középületek esetében, majd a lakóépületekre is. Ma darabra Németországban van a legtöbb passzívház, amíg a lakosságszámra vetítve Ausztriában. Ezekben az országokban azonban megfelelő támogatási rendszer is társul a követelményekhez.

Gyakorlati tapasztalatok
Tőkés Balázs okleveles építészmérnök, BME Építéskivitelezési Tanszékének munkatársa előadásának témája a passzívház szemlélet alapelemeinek értékelése volt egyes középületek esetében. Kitért a családi ház szintű épületek és a középületek közötti passzívház vonatkozású tervezési különbségekre. Előadásában hangsúlyozta, hogy a nagyobb volumenű, energetikailag kedvezőbb épülettest több lehetőséget enged az építészeti kibontakozásra.

Gáti György és Cseh József az LG Electronics képviseletében a változó hűtőközeg tömegáramú rendszerek alkalmazási lehetőségeit mutatta be.

Horváth Sándor okleveles építészmérnök, a BME Épületszerkezettani Tanszék adjunktusa, a Mapasz tagja Lakóotthonok és egyéb passzívház közösségi épületek címmel mutatta be a Békásmegyeren épülő fogyatékkal élő fiataloknak otthont adó Zöld Kuckó öko-lakóotthon tervpályázatára beérkezett munkákat, és elemezte azokat gyakorlati szempontok alapján.

Gróman Attila, a Robert Bosch Kft. Termotechnika üzletág képviseletében a kondenzációs kazánok és szolártechnika alkalmazási lehetőségeit mutatta be középületeknél.

Miskolczy Imre építészmérnök a beruházók kapcsolatát ismertette az energiahatékonyság szempontjából. Az építtetőkkel történő kapcsolattartás, a rugalmas és merev építtetők energiahatékony megoldásokra vonatkozó meggyőzésének eltérő módozatait mutatta be. Ismertetett egy extravagáns megjelenésű, a passzívházak egyszerű doboz formavilágától jelentős mértékben eltérő épületvázlatot (www.varjutovis.eu). Tanulság: minél jobban ismeri az építész az energiahatékony építészet részleteit, annál inkább feszegetheti annak határait.

Schopf Márton okleveles építészmérnök, épületenergetikai szakértő, a Mapasz tagja bemutatta a Mosonmagyaróvárott épülő passzív-irodaház terveit, majd elmondta tapasztalatait a passzívház komponensekkel történt iskolafelújításokról. Előadásában kiemelte, gépészeti felújítás nélkül nem hatékony az iskolák felújítása, mert az órákon biztosítani szükséges a megfelelő légcserét, ezt pedig csak hővisszanyerős berendezésekkel lehet gazdaságosan.

Széman György közgazdász, a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség és a Magyar Üvegipari Szövetség elnöke a tanúsított minőség jelentősége hívta föl a figyelmet az építésgazdaságban. Majd bemutatta a Kiváló Építési Termék védjegyet, amely 2006 óta védi, és egyben tanúsítja a kiemelkedően magas minőségi előírásoknak és igényeknek megfelelő termékeket.

Pénzügyi lehetőségek
Prohászka Rajmund, a Mata Ajtó–Ablak Egyesület elnöke, az Ablakcentrum Kft. ügyvezető igazgatója az Esco finanszírozási megoldások lehetőségeit és tapasztalatait mondta el gyakorlati példákon keresztül.

Czinege István, az OTP Lakástakarék szakértője az energiatakarékos korszerűsítések finanszírozási lehetőségeit ismertette.

Trombitás Zoltán, az Erste Bank munkatársa az energetikai és energiahatékonysági fejlesztések finanszírozásáról szólt előadásában.

Bautrend