Közel egymilliárd forinttal támogatta a kormány az ifjúsági szálláshelyek felújítását
Az elmúlt három
évben megközelítőleg egymilliárd forint támogatást nyújtott a
korábbi ifjúsági és sportminisztérium az ifjúsági szálláshelyek
fejlesztéséhez – mondta Mesterházy Attila egy sajtótájékoztatón a
Doboz melletti szanazugi ifjúsági üdülőközpontban, kedden.
A volt államtitkár, aki most az MSZP parlamenti
frakcióvezető-helyettese hozzátette: már tárgyalt a napokban Kiss
Péterrel, a munkaügyi tárca vezetőjével arról, hogyan lehetne
folytatni ezt a programot a következő költségvetési ciklusban is.
Az ifjúsági szálláshely fejlesztési program segítségével
egyébként folyamatosan megújult, illetve megújul a Békés Megyei
Önkormányzat szanazugi üdülőközpontja is. Varga Zoltán, a megyei
önkormányzat elnöke elmondta, hogy az elmúlt négy évben
összességében, tehát különböző pályázati forrásokat is bevonva,
közel 100 millió forintos fejlesztések zajlottak le a négy hektáros
területen elhelyezkedő táborban.
A mostani beruházások eredményeként a tábor immár télen is képes
lesz vendégeket fogadni, hiszen például az egyik épületben, 15
szobában ötven fő elhelyezésére nyílik lehetőség azért, mert
téliesítik az ingatlant.
Debreceni Lajos, a tábort működtető ifjúsági közalapítvány
elnöke elmondta, hogy a táborban egy-egy szezonban 7.000
vendégéjszakát töltöttek a gyermekek, illetve fiatalok, s egyszerre
215 fő kultúrált elhelyezésére és táboroztatásra van lehetőség.
A szanazugi tábor amellett, hogy egy erdő közepén található,
közel fekszik a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásához, ahol kiváló
fürdési lehetőség is várja a gyermekeket.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





