Kormányzati témapark Budapesten

Augusztus végén hoz a kormány döntést arról, hogy milyen konstrukcióban képzeli el a kormányzati ingatlanok hasznosítását, és az új kormányzati negyed megépítését. A gondolkodásban mindenekelőtt a jobboldal tanulmányaiból szemezgethet.

Legutóbb az Orbán-kormány idején merült fel a minisztériumok átköltöztetésének ötlete, akkor a budai Vár volt a soros jelölt. De ez nemcsak a múltba révedő fideszes ideológiák egyik sarokköve volt, hiszen még az ötvenes években, a várpalota rekonstrukciója idején merült fel először, hogy majd az Antall-kormány alatt ébredjen fel Csipkerózsika-álmából. A Horn-kormány ezt az elképzelést felülbírálva a kútba esett expó helyszínén képzelte volna el a kormányzati negyedet, de aztán a ciklus végére inkább a telkek eladása mellett döntött, s adta meg a kezdő lökést a Nemzeti Színházzal, Művészetek Palotájával díszített Demján-birodalom hídfőállásának. A lehetséges helyszínek között a rendszerváltást követően még az Árpád híd pesti hídfője, az akkor még magasház-mentes zóna is felmerült.

Annyi haszna mégis volt a jobboldali kormány erőfeszítéseinek, hogy az általuk ? nyilvánvalóan eltérő ideológiai megfontolások alapján – 1999-ben készíttetett tanulmány (Zoboki, Demeter és Társai Építésziroda munkája) most felment egy átfogó, új anyag készítése alól. Némiképp a kapkodás jele az is, hogy a kormányzati intézmények koncentrálása nem a Podmaniczky-programban vagy a kormány-Budapest szerződésben, hanem a Fidesz Budapest-programjában lelhető fel.

Persze maga a gondolat nem ésszerűtlen. A tizenkilencedik század végén a Lipótvárosba települt reprezentatív törvényhozási székhelyek infrastruktúrája régóta elavult és pazarlásra kényszerítő. Azonban – ha már a kormány a reprezentativitásról a szolgáltatásra helyezi át a hangsúlyt -, érdemes átgondolni a városépítészeti szempontokat is. A városépítészeti érvek amellett szólnak, hogy a kormányzati negyed az egész városnak tegyen jó szolgálatot, tehát elhanyagoltabb, belvárosból kívüleső, de oda könnyen bekapcsolható zónába települjön. Így merült fel a Kopaszi-gát ötlete, de az feltehetőleg a 4-es metrótól való távolsága miatt nem lesz komoly versenyző. Komolyabb esélyes a Csepel-sziget északi csúcsa. A másik érvrendszer, ami inkább a kormányzatok érdekeit veszi figyelembe, szól a belvárosi helyszínek könnyű elérhetősége mellett. A parlagon heverő MÁV-ingatlanok kiszámítatlan sorsa miatt merül fel a Westend mögötti terület, de a Déli pályaudvar ilyetén hasznosítása is.

Kevés nemzetközi példa van arra, hogy egy ország vezetése hip-hop átrendezné az állami szervek székhelyeit. Az ilyen természetű tervek rendszerint a hatalom központosítását, birodalmias allűrök kiélését igazolják. Az ötvenes években szökkent szárba az új brazil főváros gondolata, ott a szárazföld bevétele, és Rio de Janeiro pozíciójának megingatása volt a cél. Oscar Niemeyer, Juscelino Kubitschek elnök Michelangelójaként tervezte meg Brasília legjelentősebb kormányzati jelképeit, amelyek köré épült meg maga a város. Hasonlóan egy tervező kezében koncentrálódott a Harmadik Birodalom központja Berlinben. Albert Speer tervei egy észak-déli tengelyt vizionáltak, amely a császári kelet-nyugati tengely uralmát írta volna felül, egyes létesítményeivel lepipálva Párizst, Londont és Moszkvát. Szintén nem annyira a sors, mint inkább egy újabb, európai nagyhatalmi törekvés lenyomata Berlin új kormányzati negyede. Speerhez való viszonyát egy arra merőleges, a Spree-Bogent átvágó tengellyel mutatta ki, és tőle északra nagy ívben ültette tele a korábban a Fal menti senkiföldjét a minisztériumok, külképviseletek épületeivel.

A kormányzati negyedek azonban jellemzően állami pénzből épülnek, és állami tulajdonban vannak. Olyan még nem fordult elő, hogy egy kormányzati témapark (részben) magántulajdonban lenne, vagy magántőke bevonásával épüljön meg. A jelenlegi becslések szerint a kormány 70-100 milliárd forintot vár a minisztériumi épületek értékesítéséből, és ezt tornászná fel akár 250 milliárdra is egyéb, országos hatáskörű szervek ingatlanjainak magánkézbe adásával. A korábbi székház-eladásokból (pl. az Országos Rendőrfőkapitányság épületéből) lett már szálloda, de tucatnyi lipótvárosi palota eladására nem valószínű, hogy a piac fel van készülve. Hány luxusszállodát és -irodaházat bír még el a város? Hasonlóképpen elhamarkodottnak tűnik az a megfontolás is, hogy az értékesítésből származó bevétel a költségvetési hiányt csökkentse, hiszen ha összejön a 250 milliárd, az is csepp a tengerben. Hosszútávon nyilvánvalóan nem a hosszútávú bérleti konstrukció, hanem az állami tulajdon jelentené a büdzsékímélő megoldást.