Kinyitják a Kálvin téri “szellemház” kapuit
Február végén költözhetnek az első bérlők a 8 ezer négyzetméteres irodaházba
Február végén beköltözhetnek az első bérlők a “szellemháznak” nevezett, 8 ezer négyzetméter alapterületű Kálvin téri irodaházba, melynek legnagyobb bérlője a 6 ezer négyzetméterre igényt tartó Volksbank lenne – írja a Magyar Hírlap.
A Kálvin Center Kft. tulajdonában lévő ingatlanra 2003-ban kért használatbavételi engedélyt a kivitelező Swietelsky, a VIII. kerületi önkormányzat pedig meg is adta azt. Csakhogy az osztrák magánszemélyek birtokában lévő kft. nem fizette ki a munkadíjat a Swietelskynek, sőt, a kivitelezőt egy bécsi bíróságon beperelte. A megrendelő azt szerette volna, hogy az épület szintjei külön tűzszakaszba tartozzanak, vagyis tűz esetén el lehessen szigetelni az emeleteket, megakadályozandó, a lángok ne terjedjenek tovább.
A Swietelsky szóban ígéretet tett arra, hogy ezen tűzrendészeti elv szerint alakítja ki a szinteket, később mégis az akkori magyar szabványok szerint húzta fel az emeleteket. Az évek óta tartó pereskedés közben a Kálvin Center Kft. megunta a várakozást, és egy külső céget, az Alfa csoportot bízta meg az irodák kialakításával és átépítésével.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





