Kincs, ami nincs?
Ingatlanos cégek kit?n? vállalkozói terepnek ítélik a tet?tereket, s most már a pincéket is, hogy azokat lakássá, illetve garázzsá építsék be, ám a szabályozás nem eléggé partner abban, hogy a kihasználatlan ingatlanok sorsa jobbra forduljon.
Az Angyalföldi Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető tulajdonosa, Szemán József saját vállalata példáján kívül gyakorlott, tőkeerős külföldi ingatlanfejlesztő vállalkozások tapasztalatát is megosztotta velünk, amikor kijelentette:
– Úgy érzik magukat a cégek, mint a maratonin rajthoz álló sportoló, aki a táv felénél már nagyon megbánta, hogy elindult, s bár befejezte a negyvenkét kilométert, többet soha nem nevez be erre a számra – mondja. Több Andrássy úti palota tetőterét építették be, de egyik cég sem vállalkozott egynél több munkára. A Szémán József vezette vállalkozás számára is menet közben derült ki, hogy a látszólag jó üzleten szinte csak veszíteni lehet. Az ő maratonijuk a belvárosi Hold utcában indult el, és fejeződött is be, hiába rendelkeznek most már a legmodernebb könnyűszerkezetes építési megoldásokkal, tartalékolják erőiket, kivárnak.
Pedig többnyire egybeesik a lakók, illetve az építőcégek érdeke: az előbbiek házuk tatarozását kapják meg a padlásterekben kialakított új otthonok fejében. Szinte ugyanez igaz sok panelház esetében is, a lapos tetőre “ráhúzott” újabb emeletért cserébe az épület energetikai szigetelését végzik el a beruházók.
– Ahány kerület, annyi szabályozás létezik, de az közös bennük, hogy garázsépítéssel, parkolómegváltással kapcsolják össze az emeletráépítés, a tetőtér-beépítés engedélyezését – mondja Földvári Zsolt, a Magyar Ingatlanszövetség tanácsadója. –

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





