Kiderült! Ennyi jelzálogot tesz a lakására 2010-ben a magyar! Íme a számok
A válság hatására az elmúlt másfél évben jelentősen átalakult a szabad felhasználású jelzáloghitelek piaca Magyarországon. A jövedelemigazolás nélküli és a minimálbéres finanszírozás teljesen megszűnt, illetve visszaszorult, a hitel/fedezet arányok a közelmúltban hatályba lépett kormányrendeletnek megfelelően a korábbinál alacsonyabb szinten kerültek meghatározásra.
A válság előtt egyeduralkodó svájci frank alapú finanszírozás – egy-két kivétellel – szinte teljesen eltűnt a magyarországi bankok kínálatából, az új kihelyezések jellemzően euróban és forintban történnek. Az euró alapú ajánlatok teljes hiteldíj mutatója jellemzően 1,5 százalékkal kedvezőbb, mint a forint alapú termékeké, az ügyfelek a devizakockázat ellenére sokan még mindig az alacsonyabb havi részlet mellett teszik le a voksukat.
A bankok által megadott adatok szerint 2010-ben átlagosan 4,0-7,0 millió forint szabad felhasználású jelzáloghitelt igényeltek az ügyfelek, az átlagos futamidő banktól függően 13 és 20 év között alakul. A legmagasabb átlagos igényelt összeget az AXA Banknál találtuk 7,0 millió forinttal, míg az FHB Bank és az UniCredit Bank ügyfelei átlagosan 4 millió forintot vettek fel. A legalacsonyabb átalagos futamidőt az Allianz Bank ügyfelei választják 13 évvel, az AXA Bank és az UniCredit Banknál 20 éves a kérelmek átlagos futamideje.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

Elfogyott a lendület? Már a drágább lakások ára is lefelé indult, egyre nagyobb alkukat érnek el a vevők

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





