Kedvezményes ingatlanhitel
A Central
European Credit Ingatlanhitel Zrt. (CEC) tavaly augusztus óta
tevékenykedik a magyar pénzpiacon, az egyéves működése során 3
milliárd forint összegű jelzáloghitelt helyezett ki az ügyfeleknek –
mondta Bánfai Gergely, a cég vezérigazgatója kedden Budapesten,
sajtótájékoztatón.
A pénzügyi vállalkozás kamatcsökkentő ingatlanhitel konstrukciót
vezetett be, ami a jelzáloghitelüket pontosan, késedelem nélkül
fizető ügyfeleknek folyamatos kamatcsökkentést eredményez – közölte
a vezérigazgató.
A konstrukció lényege, hogy amennyiben egy ügyfél pontosan,
késedelem nélkül teljesíti törlesztő részleteit, a féléves periódust
követően a hitel kamatlábát 0,1 százalékponttal csökkenti a pénzügyi
vállalkozás. Így a CEC Ingatlanhitel Zrt. bonus programja keretében
20 éves futamidőnél, 20 millió forintos kölcsönnél 3,8 millió forint
lehet a megtakarítás.
Bánfai Gergely kifejtette: ez a pénzügyi konstrukció hasonlít a
biztosító társaságok által bevezetett gyakorlathoz, az úgynevezett
bonus/malus rendszerhez, amely a balesetmentes vezetőket jutalmazza,
azaz folyamatosan csökkenti az általuk fizetett biztosítási díjakat.
Ez esetben pedig a pontosan fizető ügyfelek számára a
kamatcsökkentés jelent egyfajta jutalmat.
A mindössze 10 fős pénzügyi vállalkozás egyedileg vizsgálja meg
az ügyfelek hitelképességét, az eddigi mintegy 160-170 ügyfél által
felvett átlagos hitelösszeg hozzávetőleg 18 millió forint.
Előtörlesztés is lehet a konstrukcióban, ez esetben, ha egy év után
akarja visszafizetni az ügyfél a teljes hitelösszeget, akkor a díj
annak 3,5 százaléka, két év után 2,5 százaléka, három év után pedig
2 százaléka.
Kérdésre válaszolva a vezérigazgató elmondta: két év távlatában,
azaz 2007 augusztusáig a kihelyezett hitelállományt szeretnék
felfuttatni 5 milliárd forintra, az év végére a kiközvetített
kölcsönök összege várhatóan eléri a 4 milliárd forintot.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





