Kanyarszálloda a Clarkon

Fiatal építészcsapat nyert a már-már megoldhatatlannak tűnő Clark Ádám téri maradványtelekre kiírt tervpályázaton. Aranyszínű, fémes, perforált homlokzat díszíti a Lánchídra és Pestre nyíló épületet, amely mégis attól lesz trendi, hogy a szállodából nem a panorámát látjuk. Legalábbis nem így.

Feltűnősködők kizárva

A második világháborúban rombolták le a Fő utca torkolatánál álló, Ybl Miklós tervezte Budai Takarékpénztárat. Lánchíd presszó néven beüzemelt maradványai egészen a kilencvenes évek elejéig el tudták hitetni, hogy a Lánchíd budai hídfőjénél városi tér, és nem közlekedési csomópont húzódik meg. Először 1991-ben készült egy terv erre a furcsa, szűk, és a körforgalom miatt lekerekített telekre, majd a kilencvenes évek végén tervpályázatot írtak ki rá, de nem született belőle tervezési megbízás. Birkás Gábor és Bán Ferenc terve hasonlóképpen nyert volna plusz tereket – a helyszűkét felfelé táguló térfogattal oldották volna meg – míg Bán lenyeste volna a dinamikus ívet. A már-már elbillenéssel fenyegető helyzetet mindketten egy külső támasztékként alkalmazott oszloppal oldották volna meg. Közben a telek többször gazdát cserélt, s mielőtt a legújabb tulajdonosa feltűnt volna egy boutique-hotel ötletével, ismét elővették Birkás immár meglehetősen anakronisztikusnak ható tervét.

A Market Építő Rt. tulajdonosi köréből ismert Scheer Sándor, illetve projektcégének, az UNIONE-Clark Kft-nek az elképzelése tulajdonképpen példaértékű volt: egy városképileg, sőt a világörökségi látvány szempontjából is fontos telek beépítésével kapcsolatban megmozdította az egész szakmát. A telekre innovatív, „landmark” jellegű megoldást vártak, amely ugyanakkor nem feltűnősködik annyira, hogy agyonnyomná a Budai Vár és a Duna-part világörökségi látványát. A pályázatra száznyolcvanan regisztráltak és ötvenkilencen nyújtottak be tervet. A népes bírálóbizottság és szakértői testület szakmapolitikai szempontból a lehető legsokoldalúbb volt (a Rác-fürdőn dolgozó Dévényi Tamás, Ferkai András építészettörténész, U. Nagy Gábor építész, Bojár Iván András művészettörténész és Z. Halmágyi Judit építész fővárosi liberális képviselők, de ott volt az ötödik kerület főépítésze, Cselovszki Zoltán, és a Fidesz-kormány mellett dolgozó Aréna-biztos Fürjes Balázs is, hogy a műemlékvédelem hazai médiapápájáról, Ráday Mihályról se felejtkezzünk meg).

Becsúszott a Coop Himmelb(l)au is

Noha a választék óriási volt, mégsem volt könnyű dönteni. Leginkább azért, mert nem született olyan meggyőző terv, amely kiérdemelte volna az első díjat – győzni a második helyezéssel lehetett. Három-három megvétellel illetve kiemelt megvétellel honorálták a jobb megoldásokat. Jellemző volt, hogy aki landmark-épületet tervezett, az az épület környezetétől szakadt el túlságosan. Hogy néhány kirívó példát említsünk, előfordult Hundertwasser stílusában feldíszített dombocska, aztán a Nemzeti Színházra hajazó neobarokk truváj; a Duna folyását, esetleg a körforgalom dinamikáját idéző homlokzat; de egy eksztatikus, csodalámpából éppen kibújó Aladdinig is terjedt egy pályázó képzelőereje. Aki nagyon illeszkedett, az viszont unalmas, inkább irodaházra emlékeztető homlokzattal állt elő. Volt, aki levágta a telek ívét vagy L-alakban építette be a telket, más fedetlenül hagyta a tűzfalakat.

A zsűrit az a néhány megoldás győzte meg jobban, amely nem próbált erőszakosan házként viselkedni egy olyan helyzetben, amely nem háznak való, vagyis lehetőleg egyszerű, absztrakt felületekkel, síkokkal pótolta a térfalat. Mindazonáltal a megvásárolt tervek közé becsúszott az előírásokat sajátosan értelmező, két hatalmas kristályra emlékeztető tömb a Coop Himmelb(l)au osztrák építészcsoporttól, amit egy helikopter-leszállópályányi kilátó tetőzött. A szabályosak közül Marián Balázs és Gereben Péter lamellás szerkezetű homlokzata, egy-egy, az ívet megtörő, kőtömbszerű megoldás a Hőnich Richárd és Keller Ferenc párostól valamint Klobusovszki Pétertől kapott kiemelt megvételt.

Nézzük tehát a győztest. Mórocz Balázs és Vannay Miklós (Stúdió Szász Kft) terve nyilvánvaló hiányosságot mutatott fel szállodatechnológia terén, ám a zsűri többségének szimpátiáját elnyerte azzal, hogy alkalmazkodik a szabályozás elvárásaihoz (vagyis egy bumfordi, lapostetős házhoz), és mégis eredeti tud maradni. Az elsőre pillantásra akár mazsolával díszített muffinra emlékeztető objektumról kiderül, finom cselekkel teljesíti a hoteltől elvárt építészeti innovációt. A lehetőségekhez képest tág lobbyból egy ferdén emelkedő látványlift visz a tetőteraszra, ami ily módon nem csak a szállóvendégek számára hozzáférhető. Ahelyett, hogy kézenfekvő módon a pesti panoráma felé tájolná a szobákat, inkább a Várat is magában foglaló teljes körpanoráma élőképét engedi be a szobákba egy camera obscura-rendszeren keresztül, egyfajta „élő freskóként”. A valódi panorámából a perforált homlokzat egy-egy, kétszintes bemélyedése mögött kialakított közösségi térben (étterem, konferenciaterem) közvetlenül részesülhet a látogató – mondván, ott úgyis több időt töltenek, mint a szobában. Hogy mindebből mi marad meg, s mi alakul át – a következő hetek tárgyalásain múlik.