Jöhet a 12 százalékos élelmiszer áfa?
Vizsgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium az alapvető élelmiszerek áfájának esetleges csökkentését, de döntés még nincs egyik termék esetében sem – írja az Inforadio. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet egy friss tanulmánya szerint indokolt lenne a jelenlegi rendszer és áfamérték felülvizsgálata.
Terméktanácsok és más szakmai szervezetek már szorgalmazzák egy ideje az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, erre vonatkozóan a Vidékfejlesztési Minisztériummal egyeztetve nyújtottak be javaslatokat.
Korábban a Hússzövetség elnöke az InfoRádiónak úgy nyilatkozott: a húspiac irracionális működésének hátterében az áfa magas mértéke áll, igen magas a fekete gazdaság aránya a magyar húspiacon, azok, akik betartják a szabályokat rendszeresen hátrányba kerülnek, sőt több esetben csődbe mennek – tette hozzá Éder Tamás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az áfa csökkentésével kapcsolatban azt közölte: az esetleges csökkentés hatásai rendkívül összetettek, mind az élelmiszeripari ágazatot, a fogyasztókat és a költségvetést is befolyásolja, ezért részletes vizsgálatot folytatnak, hogy a csökkentés társadalmi és költségvetési hatásait meghatározzák, és csak ezután születhet döntés.
A tanulmány szerint az alapvető élelmiszerek esetében egy kedvezményes, 12 százalékos áfakulcs reális alternatívát jelent a jelenlegi 27-tel szemben, mivel javulhat az élelmiszer-gazdaság versenyhelyzete, csökkenhet az importnyomás és az áfacsalások mértéke, emellett csökkenti a fogyasztói árakat, ami az inflációra kedvező hatással lehet, és mind a fogyasztást, mind a foglalkoztatást érdemben javíthatja.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





