Jelentős irodabérleti hosszabbítás a CE LAND által vagyonkezelt Baross 52 Irodaházban
A CE LAND és stratégiai ügyfelének bérlője újabb kiemelkedő irodabérleti szerződéshosszabbítás sikerét ünnepelhetik. A bérleti szerződések meghosszabbítása egyre jellemzőbb a mai magyarországi irodapiaci szegmensre. A válság előtti állapothoz képest jelentős mértékben visszaesett a bérlők irodaházak közötti vándorlása. Azonban az is észrevehető, hogy egy-egy nagyobb bérlő megszerzéséért igazi harcok dúlnak.
A CE LAND és stratégiai ügyfelének bérlője újabb kiemelkedő irodabérleti szerződéshosszabbítás sikerét ünnepelhetik.
A CE LAND, az osztrák VolksBank Real Estate AG magyarországi portfóliójának kezelője, e nehéz piaci helyzet ellenére is, több hónapnyi megfeszített munkát követően a 2013-as évet egy több mint 3.500 m2-es, hosszútávú szerződéshosszabbítással kezdhette. Az állami tulajdonú, a közszférát kiszolgáló cég már az épület átadása óta a B52 Irodaház bérlője, s a hosszabbítás mellett az épülettel és annak üzemeltetésével kapcsolatos megannyi pozitív tapasztalata szolgált.
A 2007-ben épült Baross 52 Irodaház bérbeadási sikereihez nagyban hozzájárul az épület remek lokációja, korszerű műszaki felszereltsége, és nem utolsó sorban a vagyonkezeléséért és bérbeadásért felelős profi csapat. Széll Csaba a CE LAND ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a szakmai tudás, a kreatív megoldások és a rugalmas, nyitott hozzáállás nélkülözhetetlen a napjaink ingatlanpiacán. A CE LAND fiatalos csapata mindent megtesz, hogy a Bérlői igényeknek megfelelően összehangolt, hatékony munkával tegyen eleget az bérlői elvárásoknak és személyre szabott ajánlatokkal szolgálhasson az érdeklődőknek.
Balla Zoltán, a CE LAND vagyonkezelési igazgatójának elmondása szerint a Baross 52 Irodaház a főváros belvárosi csomópontján található, pár perces sétára a Kálvin tértől, illetve a Ráday utcától. Az irodaház tökéletes megoldás a közepes és nagyobb méretű bérlők kiszolgálására, akiknek fontos a jó megközelíthetőség. A belváros rehabilitációjának köszönhetően megújult utcakép fogadja az itt dolgozókat, a Baross utcában számos kávézó, étterem, a közelben pedig kikapcsolódási lehetőségek szolgálják a bérlők kényelmét.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





