Ingatlanadó kikerülési trükk Kínában

Megsokszorozódott a válások, illetve válási kérelmek száma a kínai nagyvárosokban az elmúlt napokban – a családok a nemrég bejelentett, korábbinál jóval magasabb ingatlanadót próbálják kikerülni a lépéssel.

A hétvégén bejelentett, a túlfűtött kínai ingatlanpiac lehűtését szolgáló új szabályok szerint a jövőben lakásukat eladni szándékozó lakosok a korábbi 1-2 százalék helyett akár 20 százalékos adót is kénytelenek lesznek megfizetni. Kivételt képeznek azok a lakások, melyek több mint öt éve az eladó tulajdonában állnak, és tulajdonosuk egyetlen lakhelyeként szolgálnak.

 

A két lakással rendelkezők ezt a kivételt igyekeznek kihasználni az “álválással”, s hogy természetesnek tűnjön a dolog, a statisztikák szerint már a rendelkezés hatályba lépése előtt benyújtják házasságuk felbontásának kérvényét. A kínai interneten ennél is trükkösebb adóelkerülési megoldások keringenek, ezek szerint az eladó és a vásárló fél tagjainak elválása után azoknak “keresztbeházasodva” mindössze az új vevő nevére kell íratniuk a lakást, majd ezután újra elválniuk, s máris mentesülnek a fizetési kötelezettség alól.

 

Az instrukciókat sokan nem is viccként, hanem valós útmutatásként veszik, a túlfűtött ingatlanpiacú nagyvárosokban – ahol magasabb adó várható – kínai sajtójelentések szerint máris megugrott a válások száma. Sanghaj egyes kerületeiből az átlagosnak a kétszeresét is meghaladja a házasságukat felbontani igyekvők száma, s az átlag ötszörösét teszik ki azok, akik hivatalos papírt kérvényeznek arról, hogy egyedülállók.

 

A Shanghai Daily című napilap által megkérdezett hivatalnokok szerint sokan nem kertelnek és nem keresnek okot a válásra, inkább nyíltan bevallják, hogy az ingatlanadó miatt döntöttek így. A statisztikák szerint a szomszédos, kelet-kínai Nankingban szintén megduplázódott a házasságuknak véget vetni kívánók száma, a dél-kínai Kuangcsouban pedig a helyi híradások szerint az átlagosnak a háromszorosát teszi ki a válni igyekvők száma.

 

Az új ingatlanszabályokat ért kritikákra válaszul Csiang Vej-hszin, a lakásügyekért, valamint a városi és vidéki fejlesztésekért felelős miniszter úgy fogalmazott, hogy a rendelkezéseket csupán a hétvégén jelentette be a vezetés, a valós hatásukra még ezután derül majd fény.