Így is lehet: egy éves a GYES Romániában
Valószínűleg a nemzetközi hitelminősítők és gazdasági lapok szerkesztőségei sokkal támogathatóbbnak ítélik a román kormány által kidolgozott törvényt, miszerint egy évre csökkentik a Gyes időtartalmát.
Jövő év elejétől egy éves lesz a gyermeknevelési szabadság, a támogatás értéke azonban nem változik. A 12. hónap után a szülők fizetés nélküli szabadságra mehetnek, vagy visszamehetnek dolgozni, és akkor megkapják az 500 lejes ösztönző támogatást. A jelenleg GYES-en levő szülőkre a módosítások nem vonatkozik – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök.
Azok a nők, akik január elsejét követően szülnek, egy évig maradhatnak gyermeknevelési szabadságon és legkevesebb 600, illetve legtöbb 3400 lejes támogatást kaphatnak. Egy év elteltével kérhetik a fizetés nélküli szabadságot, ha viszont munkába állnak, akkor 500 lejes bónuszban részesülnek. Ezt a támogatást egyébként a szülő bármikor megkaphatja, amikor munkába áll a szüléstől számított 24 hónapon belül.
“A jelenleg fizetett 198 ezer GYES változatlan marad” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Emil Boc továbbá kijelentette, 2011-ben az önkormányzatokkal közösen bölcsődéket hoznak létre, illetve elfogadják a dadákra vonatkozó törvényt, továbbá tökéletesítik a bölcsődejegyekre vonatkozó jogszabályt. Elképzelhető, hogy néhány kórházat bölcsődékké alakítanak át a kereslet kielégítése érdekében.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





