GKI felmérés: mindenütt rossz a helyzet
Az ingatlanpiac szereplői már nem annyira borúsan látják a jövőt, mint voltak egy fél évvel ezelőtt, de még nem látják a kilábalás jeleit, hiszen a kilátások még mindig jóval gyengébbek a 2006-2010 közötti időszak átlagánál. A fél évvel ezelőttihez képest a várakozások a lakáspiacon enyhébben, az iroda- és az üzlethelyiség-piacon határozottabban javultak, viszont tovább romlottak logisztikai ingatlanok piacán.
Áprilisban a fővárosra illetve az ország egészére vonatkozó ingatlanpiaci index értéke is növekedett a hat hónappal korábbihoz képest. Mindkét index lényegében az egy évvel korábbi értékéhez tért vissza. A magyarországi lakáspiac megítélése 2013 áprilisában lényegében nem változott a félévvel korábbihoz képest. Egyedül a nyugati-országrészből érkeztek kedvező irányú jelzések. Budapesten egyedül a zöldövezeti budai területekre vonatkozó értékelés javult, míg az egyéb pesti területeké romlott. A többi területen a lakások piaci helyzetének megítélése lényegében változatlan. Az ingatlanok eladási árainak a következő 12 hónapban várható alakulására vonatkozó várakozásokat (százalékos változás a jelenlegi árakhoz képest) illetve az irodapiac, logisztikai piac várokaásait (táblázatokkal) az Index oldalán találja

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Már csak 18 lakás és néhány üzlethelyiség maradt Budapest egyik legizgalmasabb befektetési projektjében

Szűkül a kínálat, drágul a déli part: ilyen most a balatoni ingatlanpiac

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Megfordult a kelet–nyugat rangsor: egy év alatt 30 százalékkal drágult a panel Nyugat-Magyarországon
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





