Franciaország is próbálkozik!
Franciaország 5 milliárd eurós mentőcsomaggal kívánja kisegíteni bajba jutott ingatlanszektorát, melynek keretében diszkontáron vásárolnák meg az építés alatt álló lakásállomány felét – írja az Index.
Újabb ország léptet
életbe az ingatlanpiacát segítő intézkedéseket, a korábban már lehetséges brit
és spanyol megoldási alternatívákkal szemben, ez a leginkább közvetlen segítség
az ingatlanszektor számára. A francia állam ugyanis több mint 5 milliárd euróval
tervezi támogatni az előbb említett országokhoz hasonlóan, szintén jelentős
problémákkal küzdő ingatlanszektort, a keretből 30 ezer be nem fejezett lakás
diszkontáron történő felvásárlását tervezik, ami az építés alatt álló lakások
állományának felét érinti.
A programot az állami tulajdonú Caisse des Depots et
Consignations finanszírozza, de lehetőség lesz arra is, hogy a használt lakást
vásárlók is nagyobb kölcsönhöz jussanak. Mint arról korábban már beszámoltunk,
London az illeték csökkentésével ill. az első lakáshoz jutás támogatásával
igyekszik kilábalni a gondokból, míg Madrid adókedvezményt, illetve 3 millió
eurós hitelkeretet biztosít a fejlesztők számára.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket

Kiderült, miből kaszálnak óriásit a magyar bankok: az MNB már belenyúlna az Otthon Startba
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





