Folytatódik a panel-felújítási láz Szegeden
Folytatódik a
panel-felújítási láz Szegeden; az idei esztendőben 189 társasház
nyújtott be pályázatot az épületek szigetelésére, a nyílászárok
cseréjére – közölte Botka László polgármester kedden, a csongrádi
megyeszékhelyen.
A benyújtott pályázatok 7183 lakást érintenek, a tervezett
beruházások összértéke 6,7 milliárd forint, ezzel Szeged továbbra is
az egyik legsikeresebb város a panel-felújítási programban – mondta
a politikus sajtótájékoztatóján.
Míg 1998 és 2002 között mindössze 102 panellakást újítottak fel
Szegeden, a jelenlegi önkormányzati ciklusban – az idei
jelentkezőkkel együtt – összesen 13 ezer lakás újul meg mintegy 11,5
milliárd forintból – közölte a polgármester.
Hozzátette: a Tisza-parti város lakosságának 38 százaléka él a
település mintegy 28 ezer panellakásában, vagyis a felújítási
program a lakások csaknem felét érinti.
A politikus elmondta, a 6,7 milliárd forintos – szinte kivétel
nélkül a legteljesebb műszaki tartalommal megvalósuló – beruházás
költségeinek egyharmadát a lakóközösségek állják – ehhez 15 éves
kedvezményes kamatozású kölcsönt vehetnek igénybe. A rekonstrukció
költségeinek egyharmadát a kormányzati támogatás fedezi és szintén
egyharmad, mintegy 2,3 milliárd forint az önkormányzati önrész,
melyhez 20 éves futamidejű, államilag támogatott hitelt vesz fel a
város.
Az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására 13 pályázat érkezett
be, mintegy 70 millió forint értékben, ez 389 lakást érint – tudatta
a politikus.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





