Felparcelláznák a Margitszigetet
Egy szabályozási terv szerint öt telket hoznának létre a Margitszigeten – írja a hétfői Világgazdaság a XIII. kerületi főépítészre hivatkozva. A kerület polgármestere közigazgatási mutyinak nevezte azt a tervet, hogy a kerülethez tartozó Margitszigetet fővárosi irányítás alá vonnák.
“Tulajdonképpen felparcelláznák a Margitszigetet egy főváros által kidolgoztatott szabályozási tervezetben” – mondta a lapnak a XIII. kerületi főépítész. Arató György annak kapcsán nyilatkozott, hogy egy törvényjavaslat szerint a Margitszigetet, amely közigazgatásilag a XIII. kerület része, különálló fővárosi hatáskörbe utalnák.
A főépítész elmondta, hogy öt új építési telket hoznának létre a dokumentum szerint. Ez alapján a Thermál és a Nagyszálló számára javasolnak egy telket. A következő telek a volt Dózsa-teniszstadion területe, a harmadik a Palatinus strandfürdő telke lenne. Önálló telek lenne a Nemzeti Sportuszoda is a 2006-ban átadott bővítéssel, az ugrófallal együtt. Ugyancsak különálló telek lenne az atlétikai centrum is.
“Ezeknek a telkeknek a létrehozását hívjuk úgy, hogy felparcellázás, ugyanis más építési jogok vonatkoznak rájuk, mintha nem lennének önálló telkek” – hangsúlyozta a főépítész. A főépítész szerint a tervezet alapján kötelező lesz kialakítani ezeket a telkeket, amelyek így az állam vagy a főváros által eladhatóvá válnak. A Dózsa-teniszstadion helyén ma már gyakorlatilag nincs építmény, csak romok, miután telek lesz, építhetnek rajta valamit – mondta.
A szabályozási tervezetet a főváros dolgoztatta ki, és a hatályos törvényi rendelkezések szerint a XIII. kerületi önkormányzat alkotott volna belőle helyi rendeletet. Ha életbe lépne a sziget “elcsatolásáról” szóló törvény, akkor a szabályozási tervről már a Fővárosi Közgyűlés dönt – olvasható a cikkben.
A XIII. kerületi polgármester ésszerűtlennek, törvénytelennek és közigazgatási mutyinak titulálta a Margitsziget közvetlen fővárosi irányítás alá vonását, amiről nem kérték ki a kerület véleményét. Azt is jelezte, hogy a Margitszigeten működő vállalkozások kerületet illető mintegy 133 millió forintnyi adóját ez esetben a főváros kapná meg – ismerteti a lap.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





