Fél városnyi gigaprojektet ad át a TriGranit
A TriGranit 2009-ben újabb városközpontot nyit meg: a Dél-Lengyelország legnagyobb városközpont- fejlesztésének számító Bonarka Városközpont építési munkálatainak 90%-a már befejeződött, a bevásárlóközpont teljes átadására pedig 2009 novemberében kerül sor.
A komplexum Krakkó Podgórze kerületében épülő többfunkciós városközpont, amely 19 hektáron terül el. Az egykori ipari terület revitalizálása az egyik legnagyobb léptékű átalakításként ismert Lengyelországban.
A Bonarka Városközpont 3 fázisban épül fel: az elsőben a 250 üzletet, 20 mozitermet, 9 éttermet és mintegy tucatnyi kávézót, fagylaltozót, kétszintes garázst (3200 parkolóhely) magában foglaló bevásárló- és szórakoztatóközpont épül meg. A második és harmadik fázisban 4 irodaépület és számos lakás megépítésére kerül sor. A beruházás tervezett teljes összege mintegy 500 millió euró.
A 91 000 négyzetméteres Bonarka Városközpont komplexumban mintegy 250 üzlethelyiség szolgálja majd ki a látogatókat, vásárlókat. “A boltok 85%-ára már van bérlőnk: most fejeztük be tárgyalásainkat olyan ismert bérlőkkel, mint a H&M és a Reserved, hamarosan véglegesítjük megállapodásunkat az Inditex (Zara, Bershka, Pull & Bear, Stradivarius, Oysho és az OWL International (Calvin Klein, Liu Jo, Ferre Milano, Patricia Pepe, Penny Black, Pinko, Tru Trussardi, Marella and Furla) csoporttal, valamint a KappAhl-lal”- mondja Aleksander Kowalski, a TriGranit Development Polska értékesítési igazgatója. A Bonarka olyan márkákat is bérlői között tudhat majd, amely először lépnek a lengyel piacra.
A TriGranit Európa egyik legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalatának számít, összesen 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és (bár a válság kapcsán rengeteg projektjét napolta el) további – többnyire vegyes hasznosítású – fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

A tetőről gyűjtött esővíz lehet a városok új fegyvere a hőség ellen

Vitézy nagy terve: akár 50 ezer új lakás épülhet Budapesten – megnevezte a városrészeket is

Már be is költöztek az első lakók a XV. kerület egyik legújabb lakóparkjába – a Novus Liget új szakaszba lépett

Nem jó, de nem is tragikus az új építésű piac: lassul a drágulás Budapesten
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





