Ezek a legdrágább balatoni ingatlanok
A legdrágább balatoni luxusházakat kerestük az ingatlanportálokon, kiderült, hogy a lista tavaly óta nem igazán változott, a top helyen van az a kacsalábon forgó ház, amit már tavaly is hirdettek- olvasható a velvet.hu-n.
1. Lellei luxusház moziteremmel
Például az első helyen áll a tavaly is dobogós lellei villa, az ára tavalyhoz képest 20 millióval több: 887 millió forint. 850 millió forintért is árulják a Balatonlellén található pazar házat, amit modern családi villaként hirdetnek. A leírás tényleg minden földi jót ígér. “Az ingatlanban a mindennapi élethez és pihenéséhez szükséges minden helység megtalálható. (Vetítőterem, fitneszterem és biliárdterem, a wellness területen: feszített víztükrű medence, finn- és infraszauna, épített gőzkabin stb)” – áll a hirdetésben.
2. Siófoki kúria 16 szobával, kétszintes lovardával
Önállló lakrészek is vannak a 16 szobás, 8 fürdőszobás magánkúriában, ami a Balatontól 3 km-re található. Az ezer négyzetméteres házhoz tartozik még egy halastó (benne pontyokkal) és egy kétszintes lovarda is. A kastélyszerű ház önellátó, saját transzformátorral, kúttal és saját szennyvíztitsztóval működik. Az ára 750 millió forint.
Ha kiváncsi a cikk folytatására és a képekre, akkor kattintson ide!

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





