Euroministorage: a speciális raktárbázis
Várhatóan július közepére kapja meg a működési engedélyt a ferencvárosi önkormányzattól az első magyarországi önkiszolgáló raktárbázis, az Euroministorage. A kanadai befektetők tulajdonában lévő Euro Mini Storage Kft. hatmilliárd forintos beruházást hajtott végre az M5-ös autópálya fővárosi kivezető szakaszán, a Határ úthoz közel megvásárolt telken.
Összesen 6300 négyzetméternyi bérterületet alakítottak ki három szinten. A célcsoport a kis és közepes cégek, valamint a magánszemélyek. Az árukat vagy vagyontárgyakat speciális környezetben tárolhatják, 1-27 négyzetméteres területen. Elhelyezhető itt egy szekrény, egy csónak, vagy a lakás teljes berendezése, a terület bővíthető. A bérbeadó a csomagolást, a szállítást és a biztosítás elintézését is vállalja.
A projekt finanszírozását az osztrák Erste Bank hiteléből és saját tőkéből oldja meg a beruházó. “A hitel lezárása a pénzügyi válság elmélyülésének kezdete után, késő ősszel történt, s a bank alaposan megnézte, mire ad pénzt, viszont megfelelőnek találta a projektet” – mondta lapunknak Bors István ügyvezető.
A kanadai magánszemélyeknek van már magyar kötődése és érdekeltsége. Európában főleg logsztikai és raktártechnikai vonalon érdekeltek. A budapesti ingatlan átadása után egyelőre megvárják, milyen lesz a fogadtatás, új telek megvételét még nem vizsgálják. A tengerentúli tulajdonos térségünkben további terjeszkedést tervez, a magyarral egyidejűleg belépett a román piacra is.

Ilyen lehet a jövő városi otthona: zöld megoldások és modern lakások Budapesten
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megmentenék az Örs vezér tér ikonikus Gombáját, de komoly akadályba ütköztek – nem csak Zuglón múlik a sorsa

Átalakítanák az építőipari képzést: radikális változást sürget a szakma a munkaerőhiány miatt

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Ingatlanhirdetésből sikeres eladás: mitől lesz igazán vonzó egy hirdetés?
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





