Épülhet az új zuglói városközpont a Tervtanács szerint
Az Echo Investment lengyel ingatlanberuházó a tegnapi napon bemutatta a zuglói Mundo Városközpont terveit a Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács előtt. A Tervtanács hivatalos állásfoglalása értelmében a tanács a bemutatott tervek alapján javasolja az építési engedély megadását.
A beruházó 2006 júniusában vásárolta meg a zuglói önkormányzattól a budapesti Bosnyák tér közelében található 6,8 hektáros területet, ahol egy közösségi térként szolgáló városközpontot kíván építeni Zugló és a környező kerületek lakosainak.
A 40 milliárd forint összértékű beruházás a tervek szerint 65 ezer négyzetméter alapterületű kereskedelmi egységet és 30 ezer négyzetméter irodarészt foglal majd magában. A bevásárlóközpont 2 ezer (köztük 400 P + R), az irodakomplexum pedig 500 parkolóhelyet biztosít majd. A beruházó nagy hangsúlyt fektet a városközpontot környező utcák fejlesztésére is.
A városközpont építése 2009 tavaszán kezdődik, első fázisának átadása 2011 második félévében várható. Az beruházó a Mundo Városközpont bérbeadásával a Cushman & Wakefield ingatlan tanácsadót bízta meg. A fő kivitelező kiválasztását célzó tendert várhatóan 2008 őszén írják ki.

Duna-parti otthon, ami már nem luxus: új lakópark Vácon Otthon Starttal
Iroda

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Zugló egyik legcsendesebb utcájában fogy a kínálat: ezek a lakások már alig elérhetők – CSOK Plusz is jár hozzájuk

Fordulat az egymilliós támogatásnál: csendben átírták a szabályokat – sokan fellélegezhetnek

Ledózerolhatják Budapest egyik legutáltabb felüljáróját – brutális átalakulás jöhet a belvárosban

Eltűnhet Budapest egyik utolsó zöld menedéke? Brutális lakóparkot terveznek a Népsziget helyére
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Felrázza a piacot az Aldi, a magyar boltokban is változások jönnek
A diszkontlánc új arculatot vezet be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





