Épülhet a sztráda Szászváros és Nagyszeben közt

Megoldódtak a telekkisajátítások az ország első autópálya – alagútjának megépítéséhez a Szászváros – Nagyszeben szakaszon. Az építőket arra kérték, mielőbb lássanak hozzá a munkálatokhoz – nyilatkozta tegnap Alexandru Nazare szállításügyi miniszter, aki tegnap az építőtelepre látogatott.

A tárcavezető elégedett volt, de siettette az alagút munkálatainak megkezdését. Az autópálya megépítésével megbízott cég azt ígérte, még hétfőn közli az Erdészeti Igazgatósággal, hogy kormányhatározat született a telek-kisajátításokról. Legtöbb három héten belül letarolják a 12 hektár erdőt, hogy hozzáláthassanak a munkához. Alexandru Nazare közölte: szükség esetén 2 – 3 váltásban is dolgozhatnak. Az autópálya Szászváros és Nagyszeben közötti szakasza valamivel több, mint 16 kilométer, értéke 484 millió lej általános forgalmi adó nélkül, ebből 412 millió lejt európai alapokból biztosítanak.