Emelkednek a panelárak
A Duna House elemzése azt mutatja, hogy felfelé indultak az árak a panelpiacon.
Hosszú évek árzuhanása után az idei első félévben növekedés tapasztalható a panellakások árában. A Duna House elemzése szerint már mind nominál, mind reálértéken emelkedtek az árak ennél az ingatlantípusnál. Ingatlanos berkekben a lakótelepi lakások iránti kereslet növekedésére számítanak, ami valószínűleg az árakra is hatással lehet – írja a Lakásfókusz lakossági ingatlanos blog. Most legolcsóbban Tolna és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében juthatunk panellakáshoz, legtöbbet pedig Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében kell fizetni értük.
Idén az első félévben 40 502 lakást adtak el az országban, ami enyhe visszaesést jelez a tavaly ilyenkor mért 40 974 tranzakcióhoz képest. Ennek ellenére inkább optimista hangulat jellemző a piacon, mivel arra számítanak, hogy a hagyományosan erősebb második félév javít az idei statisztikán.
Nincs érdemi változás azonban lakásárak terén, a Duna House lakásárindexe már harmadik féléve 81 százalékponton áll, ami azt jelzi, hogy hogyan viszonyulnak a jelenlegi árak a 2008 első félévi, azaz még a válság kitörése előtti időszakhoz képest. Míg nominálértéken azóta 19 százalékos csökkenés volt, addig reálértéken, azaz a fogyasztói árindexszel korrigálva már jóval nagyobb, 36 százalékos visszaesés figyelhető meg.
Természetesen nem egyforma az árak alakulása a különböző épülettípusok esetén. 2008 óta eltelt időszakban a panellakásoknál jóval nagyobb volt az árcsökkenés, mint a téglaépítésűek esetében, de az elmúlt három negyedévben elindult egy kiegyenlítődési folyamat. A panelok esetében enyhe növekedés volt megfigyelhető, a téglalakások ezzel szemben még olcsóbbá váltak.
Elsősorban a dunántúli lakótelepek teljesítenek jól: itt egy év alatt hat százalékponttal emelkedtek az árak. A legdrágább lakótelepekkel a Fővárosban és Győr-Moson-Sopron megyében találkozhatunk, ahol egy négyzetméterért 150 ezer forintnál is többet kell kifizetni. A lista másik végén Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna megye áll, ahol 100 ezer a forintot sem éri el egy panellakás négyzetméterára.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





