Együttműködési megállapodás a NISZ, a MÁV és a GYSEV között
Együttműködési megállapodást kötött az európai uniós forrásból megvalósuló GSM-R rendszer projektben a feladatok meghatározására a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgálat Zrt., a MÁV Zrt. és a Győr-Sopron-Eberfurti Vasút (GYSEV) Zrt. – közölte a NISZ Zrt. hétfőn.
Tájékoztatásuk szerint a felek a vasúti törvény szabályozása szerint a szerződésben határozták meg az uniós forrásból finanszírozott, a vasúti közlekedésben a vezeték nélküli kommunikációra kifejlesztett GSM-R projekt előkészítésével, tervezésével, megvalósításával és üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, a feladatok végrehajtásához szükséges együttműködés feltételeket, valamint a vonatkozó jogszabályok és az Európai Uniós támogatással összefüggő, a NISZ Zrt-t érintő, egyes kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos együttműködést.
A megállapodás kitér a GSM-R megvalósulását követően a hálózat működtetésére, illetve felügyeletére. A NISZ Zrt. 2012. decemberében írta ki azt a pályázatot, amely során Magyarország 935 kilométer hosszú vasúti szakaszán épülhet ki a közlekedés biztonságát és hatékonyságát növelő rendszer.
Szabó Zoltán Attila, a NISZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozza, hogy hétfőn közösen határozták meg a MÁV és a GYSEV vezetésével megvalósuló, a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát megteremtő hálózat működtetésével kapcsolatos feladatok megosztását.
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és a GYSEV Zrt. elnöke kiemelte: az európai vasutakhoz hasonlóan a hazai vasúttársaságoknál is elérkezett az idő a rádiórendszerek és a kapcsolódó távközlési rendszerek korszerűsítésére, amely az évtized egyik legnagyobb hatású vasúti beruházását jelentheti napjaink vasúti technológiájában.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





