Dohányboltok mivel kereskedhatnek még?
Szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást a nemzeti dohányboltok. Így módosítaná a kormány a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt.
Az Országgyűlés honlapján olvasható előterjesztés pontosítja a dohányboltban folytatható kereskedelmi tevékenységre vonatkozó bejelentési szabályokat is. A javaslat az ellátás biztonsága és a jövedékiadó-bevételek zavartalan befolyása miatt két új rendelkezést is beiktat a dohánytörvénybe. Az egyik megteremti annak a lehetőségét, hogy – amennyiben a dohányboltra vonatkozó engedéllyel már rendelkezik – a jogosult akár 2013. május 1-jét követően is megnyithassa dohányboltját annak érdekében, hogy a fogyasztók megismerhessék azt. A másik rendelkezés pedig biztosítja azt, hogy azok a kiskereskedők, akik a hatályba lépő új szabályok miatt nem folytathatják tevékenységüket, 2013. július 16-ig értékesíthessék megmaradt készletüket.
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Iroda
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
2024 sem hozott változást: egyre több az üresen álló iroda!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Nagyon kedvező áron is vehetünk most ingatlant, lássuk, minek csökkent az ára a hétvégén!
Így (ne) használd a mestereséges intelligenciát álláskereséshez!
Májusi trendforduló? Halovány reáláremelkedés az újépítésű lakások piacán
Erre a 3 dologra figyelj, ha nem csak hirdetnéd, hanem el is szeretnéd adni ingatlanodat!
Dizájn
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
A sütőpapír csodát tesz a fürdőben: hihetetlen, de beválik foltok ellen
Az átlag csak havonta egyszer csinálja – Tavasszal viszont mindenki nekikezd
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.