Csökkennek a lakásárak
Az FHB Lakásárindex tavalyi adatai szerint a lakásárak nominálisan 2,2 százalékkal, a fogyasztói árral korrigálva pedig 7,4 százalékkal csökkentek a 2011. évihez képest – közölte a bank csütörtökön.
A legnagyobb korrigált áremelkedés 2000-ben volt 31 százalékkal. Ezt követően lefelé tartva hullámzott a lakásár. Először 2005-ben lépett negatívba az inflációval korrigált lakásár, igaz csak 1 százalék volt a csökkenés. Innen még visszapattant egy évre a pozitív tartományba – 1,2 százalékkal – 2007-től viszont már folyamatos volt az árcsökkenés a lakáspiacon. A legnagyobb árcsökkenés 2009-ben volt, 11,2 százalékkal.
A lakáspiac forgalma tavaly stagnált. Az eddigi információk alapján a 2012-re várható 94 ezer tranzakció alig harmada a 2003. évi csúcsértéknek – áll a közleményben. Az idei évre nem vár emelkedést a lakásépítésben az FHB, marad a 10 ezer körüli új lakás országosan és 1500 körül Budapesten. Prognózisuk szerint az árak stagnálása várható erre az évre.
A közlemény megjegyzi, hogy a stabil állással és tipikus jövedelemmel rendelkezők számára – a jövedelmek és a lakásárak pályájának eredőjeként – 2013-ban könnyebb lakást vásárolni, mint az utóbbi évtizedben bármikor.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





