Bővítik a debreceni ipari parkot

Félmilliárd forintos beruházással, 30 hektárnyi területtel bővítik a debreceni nyugati ipari parkot – jelentette be Herdon István, a terület fejlesztését végző Xanga cégcsoport vezérigazgatója a helyszínen.

A beruházás során egy új útszakaszt és az általa elért területek közművesítését végzik el 200 millió forintból, amihez 50 százalékos uniós támogatást nyertek.

 

Ehhez kapcsolódik egy 300 milliós önerős fejlesztés, amellyel a fejlesztési terület tereprendezését végzik el. Herdon István elmondta: az infrastruktúra-fejlesztéssel további beruházások előtt nyitják meg a lehetőséget.

 

Papp László alpolgármester jelezte: a közeljövőben az ipari parkban működő cégek közül több hajt végre jelentős fejlesztéseket és kapacitásbővítést. A válság dacára a Határ úti ipari park egyik cége néhány hónapon belül duplájára növeli termelőkapacitását – mondta a politikus.

 

Jelezte: a mostani fejlesztéssel az ipari park területe 120 hektár lett. A bővítéssel hat ipari egységnek fognak helyet biztosítani, amelyek jelentős munkahelyteremtő beruházást hajtanak végre a következő hónapokban.

 

Tájékoztatása szerint az ipari parkban jelenleg mintegy 40 cég működik, 5 ezer embert foglalkoztatnak. Az itt tevékenykedő cégek között van például a National Instruments, a Richter Gedeon, az RR Donnelley, az FAG, összesített éves árbevételük eléri a 700 milliárd forintot. A cégek a helyi iparűzésiadó-bevételek jelentős hányadát fizetik be.

 

Papp László szavai szerint a város célja továbbra is a magas hozzáadott értékkel dolgozó iparágak Debrecenbe telepítése, ennek érdekében bővítik a nyugati, illetve fejlesztik a repülőtér mellett a déli ipari parkot.