Biogázüzem épül

Végh László a társaság vezérigazgatója elmondta: a biogázüzem szerves trágyából állít elő villamos áramot és hőt. A mezőgazdasági társaságnál a tehenészeti telepen éves szinten hetvenezer tonna alapanyag termelődik.

A biogázüzem melléktermékeként keletkezett szerves trágyával évente 600-700 hektár termőföldet tudnak ellátni, kiváltva mintegy 2500 tonna műtrágyát. A megtermelt villamos energia pedig 2500, a hőenergia 1500 háztartás éves energiaigényét fedezi.

 

 

A vezérigazgató elmondta, a beruházás megvalósítására a Hidasháti Mezőgazdasági társaság a Biogáz Unióval Biogáz Béta néven közös vállalkozást hozott létre. A Biogáz Béta a beruházási programmal sikeresen pályázott a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretére, és összesen 633 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a biogázüzem építésére.

 

A Hidasháti Mezőgazdasági társaság 2700 hektár szántóföldön gazdálkodik. Ötszáz hektáron hibrid kukoricát állít elő és feldolgozza saját vetőmagüzemében, ahol bérben is dolgoznak. Jelentős a tejtermelő ágazat is, a tehenészetben 1200 az anyaállatok száma. A gazdaság árbevétele éves szinten mintegy két milliárd forint.