Bérlakásprogram kell
Az MSZP szerint nem megoldás a devizahitelesek problémáira, ha a bajba jutott embereket összeköltöztetik, egykori munkásszállókon, laktanyákban helyezik el – mondta Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón.
A Blikk hétfőn írt arról, hogy az elmúlt hetekben felmérték az állami tulajdonú lakásokat és lakáscélra is átalakítható ingatlanokat, hogy mely épületeket érdemes átadni a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek. Ezek között kollégiumok és közösségi szállók is találhatók.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden elmondta, alternatív lehetőségeket kínálnának azoknak a nehéz helyzetbe jutott devizahiteleseknek, akik már bérlőként laknak korábbi ingatlanukban, de a rezsit így sem tudják fizetni: felajánlják nekik, hogy kisebb, illetve alacsonyabb komfortfokozatú lakásba költözzönek. Jelenleg 305 ilyet vizsgálnak.
Az MSZP-s Korózs Lajos erre reagálva azt mondta: az ócsai lakóparkhoz hasonlóan ez sem jelentene megoldást a devizahitelesek problémáira, ugyanis nem segítség, ha azonos problémával küzdő embereket egy “kaszárnyába” költöztetnek össze. Hozzátette: több mint 150 ezer család nem tudja három hónapnál hosszabb ideje törleszteni a hitelét.
Azt kérdezte, kinek az érdeke, hogy az eszközkezelő programjában részt vevőket kiköltöztessék otthonukból. A pangó lakáspiacon ugyanis nem fogják tudni eladni az ingatlanokat, azok üresen állnak majd.
Korózs Lajos kifejtette: volt munkásszállók és elhagyott laktanyák átalakítása helyett olyan bérlakásprogramot kellene indítani, amely élhető környezetben biztosít lakhatást a bajba jutott devizahiteleseknek.
Bírálta a kormány eddigi intézkedéseit, mondván, hogy az árfolyamgáttal csak a jogosultak harmada kíván élni, a végtörlesztést csak a jómódúak vehették igénybe, az ócsai lakóparkba pedig mindössze húsz család költözhet be az első körben.

Zöld környezet, modern technológia, Duna-parti hangulat – ilyen új otthonok közül választhatunk
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora hitel fér bele biztonságosan

Nem mindenkinek segít a Wekerle+ – most egy egészen más lakástámogatási modellt javasolnak

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





