Balaton: a jó idő nem elég, a forint is segít
A jó idő és a forint pörgeti a Balatont, a katasztrofális előszezon után néhány nap alatt 180 fokos fordulatot vett a balatoni idegenforgalom: a nívós szállodáktól a panziókon át a fizetővendéglátásig szinte óráról órára javul a foglaltság.
Nagy Hajnalka, az utazásszervezéssel foglalkozó Magyar Tenger Kft. marketingvezetője elmondta: az utóbbi néhány napban több vendéget regisztráltak, mint az egész, rosszul sikerült előszezonban. Pillanatnyilag úgy tűnik, az első igazi nyári hétvégén többen lesznek, mint tavaly ugyanekkor. A hét elején a külföldi partnerirodák indítottak ostromot: az ügyfelek több mint 90 százaléka ragaszkodott ahhoz, hogy még az aznapi árfolyamon megszülessen az üzlet.
Jelentős vendégszám-növekedésről számoltak be a balatonalmádi, a balatonfüredi, a tihanyi és a keszthelyi szállodákban is. Ráadásul a múlt év hasonló időszakához képest szinte mindenütt legalább 15-20 százalékkal több külföldi vendéget várnak – elsősorban a forint gyengülésének köszönhetően.
A minden korábbinál gyengébb előszezon után fordulatban bíznak a Balatoni Hajózási (BH) Zrt.-nél is, de hirtelen és gyors forgalomnövekedésről számolt be a bérvitorlásflottát működtető EastCraft Kft., és gyökeres fordulatban bíznak a dél-balatoni borházak is.
Zsohár László szőlősgyöröki borháztulajdonos szerint miközben az előző két hónapban alig volt vendég, a hétvégére telt házat várnak. Az utóbbi években alig volt példa arra, hogy horvátországi vendégeket fogadjanak; az alacsony árak miatt most három csoport is jön Zágrábból.
A jó idő és a gyenge forint lökést adott a tóparti ingatlanpiacnak is: nemcsak érdeklődők, hanem vevők is érkeztek az ingatlanközvetítéssel foglalkozó balatoni irodákba. Tóth Tamás siófoki ügyvéd szerint néhány nap alatt megsokszorozódott az ügyletek száma. Legalább fél tucat olyan ingatlant eladtak, amelyet évek óta árultak.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





