Azbesztmentesítés – 3 ezer ember gondja oldódott meg
Azbesztmentesítő
projekt fejeződött be Budapesten a XXII. kerület egyik lakótelepén,
ahol az ott élő 3 ezer ember szabadult meg így a rákkeltő anyag
közelsége okozta veszélyektől.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a
helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az
országban 60-80 ezer embert érint ez a probléma, részben lakóhelyük
miatt, részben pedig az általuk használt középületek révén.
A 80-as évek elején, főként szigetelőanyagokkal beépített
azbesztet becslések szerint 20-25 milliárd forintból lehetne
teljesen felszámolni – közölte a miniszter az MTI-vel.
Hozzátette, hogy a XXII. kerületi Rózsakerti lakótelep
azbesztmentesítése 600 millió forintba kerül, amelynek 75 százalékát
uniós források, 20 százalékát a költségvetés, 5 százalékát pedig az
önkormányzat állta.
Persányi Miklós beszámolt arról, hogy Győrben már hozzáláttak,
Tatabányán pedig rövidesen megkezdődik egy hasonló
azbesztmentesítési projekt. E programok befejezését követően – a
jelenlegi 3 ezer lakost is beleértve – 15 ezer ember “lélegezhet
fel”.
A XXII. kerületi projekt 11.500 négyzetmétert érintett, ez
csaknem megegyezik a Westend City Center alapterületével. A
munkálatok 51 épület szellőzőrendszereire, az alagsorok plafonjaira,
csövek szigeteléseire terjedtek ki főként.
Iván János, a kerület alpolgármestere jelezte, hogy az
azbeszttartalmú rétegeket szkafanderszerű védőruhában, a helyiségek
lezárásával vakarták le a falakról. Több helyen már cafatokban
lógott a falakról a szigetelőanyag.
Az azbeszttartalmú vakolatok évtizedekkel ezelőtti
felhasználásakor még nem lehetett tudni, hogy ez az anyag rákkeltő
hatású. Sok épületben az alagsorok belső felületeit ezzel fedték be.
Az anyag később bomlani kezdett, az egészségre veszélyes por a
lakótérbe került.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi

Csapj le elsőként a kedvezményes ingatlanokra – így találhatod meg a legjobb árú lakásokat

Na, erre tényleg senki nem számított: itt vannak az új otthontámogatás végleges szabályai!

Napelemet tennél a házra? Kitört a magyar napenergia-láz – és most jöhet a pályázatcunami?!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





