Az NTA vonattal érkezik Teresinbe
A megállapodás értelmében az NTA, egy nemzetközi teherfuvarozó vállalat 6 000 négyzetmétert bérel a ProLogis Park Teresin területén.

„A kemény munkán kívül a megfelelő pozícióban lévő megfelelő emberek jelentik a fejlődés és a növekedés alapját” – állapította meg Grzegorz Brzostowski, az NTA elnöke. „Hozzátéve a modern raktárlétesítményeket, a kiváló kommunikációs körülményeket és a logisztikai szempontból stratégiai fontosságú helyszíneket, nem választhattunk volna jobb raktárterület szolgáltatót, mint a ProLogis.”
„A vasút elérhetősége kulcsfontosságú előnyt, és végül döntő tényezőt jelentett a megállapodás aláírásakor” – mondta Wojciech Kosiór, a ProLogis lengyelországi bérbeadásokért felelős alelnöke. „Teresin mellett a ProLogis-nak még két közvetlen vasúti mellékvágánnyal rendelkező parkja van, Sochaczew-ben és Dabrowa Górnicza-ban. A közúti szállítmányozás alternatívájaként a vasúti kapcsolat tökéletesen egybevág az ügyfeleink által implementált fenntartható fejlődési alapelvekkel.”
A ProLogis Park Teresin hat épületében összesen 160 000 terület található. Közvetlen mellékvágány kapcsolatával és stratégiai elhelyezkedésével a park kiváló szállítmányozási lehetőségeket kínál, amelyek hatékony hazai, közép- és kelet-európai és oroszországi árudisztribúciót tesznek lehetővé.
A ProLogis további ügyfelei a parkban a DHL, a Rhenus Contract Logistics, a Schenker, és a Viva Manufacturing.
A ProLogis portfóliója a Varsó környéki piacon kilenc disztribúciós park harminckilenc épületében 750 000 négyzetméter területet foglal magában olyan stratégiai helyszíneken, mint Varsó, Janki, Nadarzyn, Błonie, Teresin és Sochaczew.

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





