Az erőművek zöme elavult
A kedvezőbb árak és az ellátás biztonságának növelése érdekében Magyarország erős elosztó szerepre törekszik az európai áram- és gázpiacon – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára szerdán Szolnokon.
A Hozam Klubban tartott fórumon Kovács Pál emlékeztetett: a Nemzeti Energiastratégia legfontosabb célja, hogy az ország képes legyen csökkenteni jelenlegi energiafüggőségét.
Rámutatott: az ország energiaszükségletének 62 százalékát fosszilis energiahordozók importjából fedezi, és a földgázigény 82 százaléka származik behozatalból. Az erőművek zöme elavult, alacsony hatásfokú, az épületek 70 százaléka energiapazarló – tette hozzá.
A helyzet javításához az energiahatékonyság növelésére van szükség, valamint Magyarországnak az eddiginél szorosabban kell kapcsolódnia az európai energia infrastruktúrához – hangsúlyozta az államtitkár.
Jelezte: 2050-ig az 1990-es mennyiséghez képest Magyarországnak 85 százalékkal kell csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását. Úgy vélte, hogy mindemellett elengedhetetlen a – részben kiaknázatlan – fosszilis energiaforrások – így a szén- és lignitkészletek – bányászatának fenntartása, sőt növelése, aminek feltétele a jelenleginél korszerűbb technológiák alkalmazása.
Ugyancsak fontos része e folyamatnak a megújuló energiák növekvő mértékű hasznosítása, amit a kormány 2010 óta mintegy 150 milliárd forint beruházási támogatással segített. Ennek kapcsán a politikus emlékeztetett: az uniós klímapolitikai vállalások között szerepel, hogy az ország 2020-ig a mostani nem egészen 9 százalékról 14,65 százalékra növeli a megújuló energiák felhasználásának részarányát és összességében 10 százalékos energiamegtakarítást ér el.
Ugyanakkor aláhúzta, hogy az egy főre jutó magyar energiafogyasztás 35-40 százalékkal alacsonyabb, mint Csehországban, Dániában vagy éppen Németországban, ami hosszabb távon versenyképesség-javító tényező lehet.
Az államtitkár közölte: az ország ásványkincsei közül eddig kisebb hangsúlyt kapott a világpiacon jelenleg rendkívül értékes ritkaföldfémek kitermelése, amire tavasszal koncessziós pályázat kiírását tervezi a kormány.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Egyre kevésbé vonzó az évekre szóló irodabérlet – új működési modell terjed a vállalatok körében

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ezek a családi házak a Wekerle Plusz programmal is megvásárolhatók – felújított otthonok és vidéki lehetőségek a kínálatban

45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





