A Volkswagen Csoport január és május között világszerte 14,6 százalékkal több autóját szállította ki

A Volkswagen Csoport idén január és május között ismét növelni tudta globális eladásait, s ezen időszak alatti 3,37 millió (2010. január-május: 2,94; +14,6 százalék)* kiszállított járművével első ízben lépte át a hárommilliós volument.

Európa legnagyobb autógyártója ezzel ismét jelentősen felülmúlta a teljes piac teljesítményét ( 6,8 százalék). Ugyancsak pozitív eredményt hozott a május hónap, amely során a konszern 708.900 (2010. május: 604.000; 17,4 százalék)* járműve talált gazdára. „Feltétlen elégedettek lehetünk az idei év első öt hónapjának eladásaival. A Volkswagen Csoport vonzó modellpalettájával továbbra is jelentős mértékben profitálhatott a piacokon világszerte tapasztalható élénk keresletből“ – emelte ki pénteken Wolfsburgban Christian Klingler, a Csoport igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja.

Európában a Volkswagen Csoport az év első öt hónapja során összesen 1,56 millió (1,42; 9,6 százalék) autót adott át vásárlóinak. Nyugat-Európában (Németország nélkül) mintegy 882 ezer (829.800; 6,3 százalék) új járműve talált gazdára, míg Közép- és Kelet-Európában a Csoport márkái folyamatosan és jelentősen növekvő kiszállítási eredményeket produkáltak, összesen 202.300 (156.100; 29,6 százalék) darabos volumennel. Hazai piacán, Németországban, a Volkswagen Csoport 475.100 (437.000) kiszállításával 8,7 százalékos növekedést ért el.

Örvendetesen alakultak az értékesítési mutatók az amerikai kontinensen is. Észak-Amerikában a Csoport májusban 19,7 százalékkal, 261.600 (218.500) darabra növelte kiszállításait, amelyekből 172.400-at (145.500; 18,5 százalék) az Amerikai Egyesült Államokban teljesített. Ugyanezen időszak alatt a Volkswagen Csoport Dél-Amerikában 376.800 (344.600; 9,3 százalék) járművét adta át vásárlóinak.

Jelentősen növekvő értékesítési darabszámokról számolhat be a Volkswagen Csoport az ázsiai/csendes-óceáni térségből is, ahol a január és május közötti időszak során 1,04 millió (0,86; 21,6 százalék) autóját szállította ki, ebből 921.100 darabot (777.800; 18,4 százalék) legnagyobb piacán, Kínában. Továbbra is erőteljesen bővülnek a vállalat eladásai India feltörekvő piacán, az adott időszakban 46.200 (13.500; 242,0 százalék) jármű értékesítésével.

Jelentős bővülés minden márkánál

A Volkswagen Személyautók első ízben értékesített januártól májusig több mint kétmillió járművet, s világszerte 2,09 millió (1,86; 12,2 százalék) autót adott át vásárlóinak. Különösen kedvezően alakult a márka értékesítése az ázsiai/csendes-óceáni térségben ( 18,9 százalék) és Észak-Amerikában ( 19,7 százalék).

Az Audi az első öt hónap során világszerte 535.400 (455.600; 17,5 százalék) autót szállított ki. Az ingolstadti prémium márka főként Észak- ( 17,0 százalék) és Dél-Amerikában ( 26,8 Százalék), valamint az ázsiai/csendes-óceáni régióban ( 26,7 százalék) növelte jelentősen eladásait.


A Škoda világszerte 373.400 (307.400; 21,5 százalék) járművét értékesítette a januártól májusig terjedő időszak során. Különösen kedvezően alakultak a cseh gyártó kiszállításai Közép- és Kelet-Európában ( 22,9 százalék), illetve az ázsiai/csendes-óceáni térségben ( 37,5 százalék).

A SEAT az év első öt hónapja alatt 3,3 százalékos növekedést produkálva 152.500 (147.600) gépkocsitt értékesítette. A spanyol gyártó elsősorban Németországban ( 28,2 százalék), Olaszországban ( 12,7 százalék) és Franciaországban ( 14,0 százalék) bizonyult különösen népszerűnek.

A Volkswagen Haszonjárművek januártól májusig 213 ezer (162.100; 31,4 százalék) járművét adta át vásárlóinak, elsősorban Dél-Amerikában ( 40,3 százalék), az ázsiai/csendes-óceáni régióban ( 34,4 százalék), valamint Közép- és Kelet-Európában ( 58,3 százalék) produkálva kiemelkedő bővülést.

* a Scania nélkül