A PROLOGIS KÖZZÉTETTE HARMADIK ÉVES FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉSÉT
A harmadik alkalommal közzétett Fenntarthatósági Jelentés új és frissített információkat tartalmaz a ProLogis 2008-as környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági teljesítményéről.
“Az elmúlt három év alatt jelentős lépéseket tettünk, hogy pontosítsuk, mit is jelent a fenntarthatóság iránti elkötelezettségünk, miközben számos kulcsfontosságú eredményt értünk el, például szélesítettük globális szén-dioxid-menedzsment stratégiánk fókuszát, valamint létrehoztuk a vezetői szintű Fenntarthatósági Bizottságot” – mondta Walt Rakowich, a ProLogis vezérigazgatója. “Örömmel tesszük közzé 2008-as eredményeinket, és a jövőben is tájékoztatni fogjuk részvényeseinket programjaink további fejlődéséről.”
A jelentés kitér a szén-dioxid-menedzsment, a megújuló energiaforrások, az energiahatékonyság, a közösségi részvétel, a szociális beruházások, a vállalatirányítás és az üzleti kiválóság témáira is, és olyan mérföldköveket is ismertet, amelyeket a vállalat a tavalyi jelentés kiadása óta valósított meg:
– „Vezető fenntarthatósági tisztviselő” (Chief Sustainability Officer) kinevezése és a Fenntarthatósági Bizottság megalapítása, amelynek tagjai releváns tapasztalattal és háttérrel rendelkeznek a fenntarthatóság témájában
– Két külső globális fenntarthatósági index, a Dow Jones Sustainability Index és az S&P U.S. Carbon Efficient Index értékelésének megszerzése
– Az első amerikai, napelemek telepítését szolgáló, tetőbérleti szerződés létrehozása, a Southern California Edison részére 2008 első felében, és a második hasonló megállapodás a Portland General Electric részére.
A ProLogis Fenntarthatósági Jelentése a Global Reporting Initiative (GRI) irányelveinek megfelelve készült, amely egy elismert fenntarthatósági keretrendszer fejlesztésére létrehozott hálózat. A jelentés a Two Tomorrows vezető fenntarthatósági tanácsadó cég külső biztosításával készült, és megfelel a “GRI B+” szintű követelményeknek.

Nem csak a lokáció számít: ezek a lakóparkok mutatják, merre tart az új építésű piac
Iroda

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Csökkent ezeknek a lakásoknak az ára: milliókat faragtak a tulajdonosok

Milliókat osztanak szét Budapesten a fiatalok között: bárki pályázhat 18 és 24 év között saját ötlettel

Megszűnhet a kötelező e-napló és a kamarai tagság? Radikális fordulatot követelnek az építészek

Így csaphatsz le a legjobb ingatlanokra még azelőtt, hogy mások egyáltalán észrevennék őket
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





