A lengyel kormány felmondta a szerződést az A2-es autópálya egy szakaszát építő kínai céggel
A lengyel kormány felmondta az A2-es autópálya két, összesen 50 kilométeres szakaszát építő kínai COVEC (China Overseas Engineering Group) céggel, mert a megszabott határidőre nem adott biztosítékot a beruházás további finanszírozására, és nem készített ütemtervet fizetési kötelezettségeinek teljesítéséről.
A kínai cég a 2012-es lengyel-ukrán rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra épülő autópálya Varsó és Lódz közötti részének két szakaszát építi. A munkálatok azonban több hete szünetelnek, mert az alvállalkozók nem kapták meg mintegy 50 millió zloty (kb. 3,5 milliárd forint) járandóságukat. Az alvállalkozók emiatt levonultak az építkezésről, sőt útelzárással is tiltakoztak. Az autópályának tervek szerint 2012 májusára kellene elkészülnie.
A Tusk-kormány azért bízta kínai cégre az útépítést – az Európai Unióban első ízben – mert az dömpingárat ígért. A versenytárgyaláson a COVEC 1,3 milliárd zlotys (kb. 90 milliárd forint) ajánlatot tett, vagyis 1 kilométerért 26 millió zlotyt (kb. 1,8 milliárd forint) kért. Ilyen alacsony áron senki sem épít autópályát a világon. Kiderült, hogy a kínaiak sem.
A lengyel országos utak és autópályák főigazgatósága (GDDKiA) hétfőn bejelentette, hogy 741 millió zloty (kb. 50 milliárd forint) kártérítést fog követelni a kínaiaktól a szerződés teljesítésének elmaradása miatt.
A GDDKiA még nem döntötte el, hogy új versenytárgyalást ír ki, vagy anélkül választja ki az útépítést folytató céget. Közölte, hogy 16 céggel tárgyal az A2-es építésének befejezéséről. Lengyelországban mindenesetre sokan aggódnak, hogy az autópálya nem készül el az Eb kezdetére, bár Donald Tusk miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy az A2 addigra “járható” lesz, ha nem is készül el a teljes infrastruktúra, s az építkezés még júliusban is folytatódni fog.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat

Paloták, szigetek és egy romos turistaház is visszakerülhet az államhoz: óriási vagyon sorsáról kell dönteni

Lemaradsz a legjobb lakásokról? Ezzel az appal az árcsökkentésekről is azonnal értesülhetsz

A bérlakás lehet a magyar lakáspiac nagy hiányzó darabja – de egy rossz program többet árthat, mint használ
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





