a Kreml kevesebbet ér a Colosseumnál
Híres épületeket értékelt fel az Uphill tanácsadó cég, a listából kiderült, a Kreml kevesebbet ér a Colosseumnál.
A moszkvai Kreml műemlékegyüttesének Uphill szerinti becsértéke csupán 50 milliárd dollár, a római Colosseum 110 milliárdot ér, a párizsi Eiffel-torony pedig 550 milliárdra rúg, de az orosz szakértők keveslik az összeget.
Alekszandr Vuszov, az Uphill Consulting üzleti értékbecslési osztályvezetője szerint a legdrágább szabadpiaci ingatlan árát vették, beleszámították a Kremlhez közeli híres Tverszkaja és az Arbat utcák üzleti negyedeit, és felmérték a Kreml épületeinek alapterületét. Hozzáadták a történelmi épületegyüttes turisztikai értékét is. Alekszandr Hrusztaljov, az NDV ingatlanügynökség igazgatója szerint azonban a moszkvai Kreml legalább háromszor annyit ér, mint a római Colosseum. Nemcsak a méretek, hanem a két kulturális örökség állapota közötti különbség miatt.
Az olaszok amúgy is el vannak keseredve, minthogy ebben a versenyben a párizsi Eiffel-torony vitte el a pálmát a maga 550 milliárd dollárra becsült értékével. A turisták kedvelt “öreg hölgye” tehát annyit ér, mint az Apple számítástechnikai cég.
A moszkvai Kremlt – Oroszország kulturális és hatalmi központját, egykori uralkodóinak, ma döntéshozóinak székhelyét – a krónikák 1331-ben említették először. A Kremlben Iván Kalita fejedelemsége idején (1325 és 1340 között) épültek az első kőtemplomok. Az állami védelem alatt álló és jól óvott moszkvai történelmi épületegyüttes ma is rendkívül népszerű a hazai és a külföldi turisták körében. A múzeumok kincsein és a székesegyházakon kívül sokan kíváncsiak a korhű egyenruhába öltözött elnöki ezred zenés lovas őrségváltására, amely a Templom téren áprilistól október végéig minden szombaton látható.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





