A CBRE a „világ legjobb nemzetközi ingatlan-tanácsadója” 2010-ben
A CB Richard Ellis (CBRE) lett a “Legjobb nemzetközi ingatlan-tanácsadó” a 2010-es Nemzetközi Ingatlan Díjátadón (International Property Awards). A Bloomberg Televízió és a New York Times együttműködésével november végén Londonban megrendezett esemény az egyik vezető ingatlanos szakmai gála a világon, amelyet már 15 éve létezik.
A CBRE-t választották a „Világ legjobbjának”, más regionális európai, afrikai, ázsiai és csendes-óceániai, közel-keleti és amerikai győztesek közül. A CBRE elhódította a „Legjobb kereskedelmi ingatlan-tanácsadó” londoni címét is. A díjakat független bírákból álló bizottság adományozta.
„Ezt a díjat kollégáink és cégünk kitartó munkájával tudtuk elnyerni, de a győzelemhez hozzájárult az is, hogy ügyfeleinknek olyan innovatív megoldásokat szállítunk, amelyekkel a piaci ciklusok során mindvégig sikeresek maradhatnak.” – nyilatkozta Brett White, a CBRE vezérigazgatója. „Manapság inkább, mint bármikor korábban, a nagy multinacionális vállalatok nem olyan ingatlan-tanácsadót választanak, aki bizonyítottan nemzetközi tapasztalattal bír, hanem olyat, aki innovatívan és másképpen is tud gondolkozni. Folyamatosan arra törekszünk, hogy fejlesszük és javítsuk szolgáltatásainkat.” − tette hozzá Mike Strong, a CBRE európai elnök-vezérigazgatója.
Az idei bírálóbizottság tagjai: a Google UK ingatlan-iparági vezetője, a Brit Ingatlanszakértők Nemzeti Szövetségének vezetője, a FIABCI Nemzetközi Ingatlanszövetség elnöke, az Ingatlanügynökök Nemzetközi Szervezetének (ICREA) elnöke, az Ausztrál Építészek Intézetének elnöke, az International Homes Luxury Collection főszerkesztője és a Német Ingatlanszövetség vezérigazgatója.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat

Paloták, szigetek és egy romos turistaház is visszakerülhet az államhoz: óriási vagyon sorsáról kell dönteni

Lemaradsz a legjobb lakásokról? Ezzel az appal az árcsökkentésekről is azonnal értesülhetsz

A bérlakás lehet a magyar lakáspiac nagy hiányzó darabja – de egy rossz program többet árthat, mint használ
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





