A britek otthona a legkisebb
A britek laknak a legkisebb otthonokban egész Nyugat-Európában, az új építésű lakások és házak átlagterülete mindössze 76 négyzetméter. 30 éve még 85 négyzetméter volt az átlag, azaz tíz négyzetmétert szűkültek a lakóingatlanok, átlag szobaszámuk pedig 5,2-ről 4,8-ra csökkent.
A The Daily Mail című brit lap összevetésül megjegyzi, hogy Írországban 87,7, Hollandiában 115,5, Dániában pedig 137 négyzetméter az új lakóingatlanok átlagterülete.
Ami a brit egy hálószobás lakásokat – a legkisebb kategóriát – illeti, azok mindössze 46 négyzetméteresek, a méret nagyjából egy metrókocsiéval vetekszik. Ráadásul az ablakaik kicsik, általában csupán vánkosnyi méretűek, és a természetes fény hiánya megviselheti az immunrendszert. Az utóbbi 10 évben épült lakásokban lakók 75 százaléka alapgondnak tartja a helyszűkét, és elsősorban emiatt akar elköltözni.
A britek csaknem egyharmada földszintes házban szeretne lakni, ám éppen ezekből épül a legkevesebb, négy éve például mindössze 300 készült. Az összes brit lakóingatlannak csupán a két százalékát teszik ki, miközben a lakosság 30 százaléka ilyenben szeretne élni.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lakáseladás rekordidő alatt? Nem szerencse kérdése: ezeket csinálják másképp azok, akik gyorsan találnak vevőt

Teljesen új bérlakásrendszer jöhet Magyarországon? Több tízezer lakás építéséről és radikális átalakításról beszél a szakma

Lakhatási vészhelyzet felé tart Európa? Már a szakma is drasztikus beavatkozást sürget

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Az iroda új szerepe: költségből stratégiai fegyver

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





